Az egyes elnökök különböző múzeumokat hagytak maguk után: Georges Pompidou egy művészeti központot, Giscard d'Estaing a Musée d'Orsay gyűjteményét, Francois Miterrand a Louvre üvegpiramisát, Jacques Chirac pedig egy bennszülött kultúrának szentelt szuperépületet (Quai Branly) hagyományozott az utókorra. A jelenlegi elnök, aki a francia büszkeséget és nemzeti identitást helyezte programja középpontjába, nem maradna ki a sorból.
Sarkozy azonban újabb vitát váltott ki azzal, hogy egy mindent átfogó történeti múzeumot építtetne, amely a francia identitást erősítené tovább. A bejelentés szerint persze mindez nem jelentené egy újabb "hivatalos történelem" megszületését, hanem inkább egy több nézőpontú históriát előlegezne meg, ám a részletek még bizonytalanok. A politikus szerint jelenleg több ötlet vár kidolgozásra, és mindenképp szükség lehet az ideákat ütköztető vitára.
A múzeumot egy jelenleg még nem eldöntött, szimbolikus helyen építenék fel, és Sarkozy nagyszabású építészeti tervek iránti elhivatottsága egy grandiózus épületet vizionál, amely vetekszik majd a Mitterrand-éra hasonló terveivel is. Ezzel párhuzamosan a politikus egyre inkább szeretne eltávolodni attól a korábban kialakított képtől, amely művészeti járatlanságát hangsúlyozta. Hivatalos utazásain legutóbb már méltatta a Nobel-díjas Jean Marie Gustave Le Clézio munkásságát, ahogy a Grand Palais-ban felkereste a Picasso-kiállítást is, és a múlt héten azzal is sokkolta az újságírókat, hogy hatalmas revelációként számolt be arról, hogy megtekintette Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia és Ragyogás című filmjeit is,
A történészek azonban az elnök újdonsült művészeti elkötelezettsége mellett elég sokszor bírálják történelemszemléletét. Sarkozy ugyanis megválasztása után több téren is változást próbált elérni. Holokauszt-tervezete azonban megbukott az iskolák és szakemberek ellenállásán, így a gyarmati múlt megoldatlanságával egyelőre nem is foglalkoznak.
A történeti múzeum terve először a megválasztása után került elő, amikor Hervé Lemoine kurátor azt vetette fel, hogy egy hasonló épületnek az Invalidusoknál kellee felépülnie, amelyben egyébként Napóleon sírja és több múzeum, így a hadsereg történetével foglalkozó intézmény is található. Az elnöki hivatal akkor nem válaszolt a javaslatra. Ráadásul ez utóbbi intézmény sem örülne annak, ha velük meséltetnék el az ország történetét, mert abból több probléma is lehetne.
Sarkozy persze nem az első olyan francia politikus, aki hasonló terveket dédelget. 1837-ben Franciaország utolsó királya, Lajos Fülöp a versailles-i palota egy részében egyfajta történeti múzeumot hozott létre azzal, hogy festményekben meséltette el a francia történelmet. Pierre Nora történész szerint azóta több kísérlet is történt a hasonló múltértelmezésekre, és bár ő nem ellenzi a projektet, úgy gondolja, hogy jelenleg a legnehezebb az anyagi támogatás megszerzése lehet majd.
Henry Rousso történészt a leginkább a nemzeti identitás Sarkozy-féle változata aggasztja. Szerinte ugyanis egy ilyen múzeum kiválóan alkalmas a "mi" és az "ők" elkülönítésére, ami egy XXI századi intézmény esetében már nem elfogadható; sokkal inkább a közös történelemre kellene fókuszálni. Alain Decauy történész pedig még ennél is tovább ment: szerinte semmi szükség hasonló intézményekre, hiszen maga Párizs is egy óriási múzeum.
