Megrajzolták az ókori énekesnő portréját

Mereszamún, az i.e. 800 körül élt, és 30 éves kora körül elhunyt thébai templomi énekesnő múmiája egész mostanáig a Chicagói Egyetemen porosodott, azt azonban senki nem tudta, valójában hogyan nézhetett ki. Első lépésben ezért CT-vizsgálatot végeztek a múmián, majd a háromdimenziós digitális modellről készített képet két törvényszéki orvosszakértőnek adták át, hogy egymástól függetlenül fejtsék meg, miként nézhetett ki Mereszamún.

Joshua Harker a Gatliff-Snow szövetmélységet meghatározó eljárás segítségével először az arc kontúrjait mérte fel, majd ezután készítette el a digitális rekonstrukciót. Ezt az eljárást egyébként bűnügyek áldozatainak azonosításánál használják. A marylandi igazságügyi szerveknél az eltűnt személyeket felkutató egységben dolgozó Michael Brassell egy jóval hagyományosabb metódussal vágott bele a rajz elkészítésébe, és a CT alapján könnyen rekonstruálta az ókori énekesnő képmását.

A rajzok egy, a korban magasnak számító nőt ábrázolnak, aki 30 éves korában halhatott meg. A halál okát nem ismerik, a vizsgálatok szerint Mereszamún aktív életet élhetett, a csontokon nem láthatók éhezés nyomai.

Az arcrekonstrukciókat a Chicagói Keleti Intézet Múzeumában a nő múmiájával és koporsójával december 6-ig láthatják az érdeklődők.