Helgoland lakossága népszavazáson utasította el a fősziget és a kisebb Düne földhíddal történő összekötését: az azokat összekötő keskeny földsáv 1720-ban került víz alá. Az eredeti állapot helyreállítását támogatók szerint a tengertől visszanyert területen turisztikai fejlesztéseket hajthattak volna végre a sziget lakosságszámának megőrzése és bevételeinek növelése érdekében, míg az ellenzők a megnövekedett turistaforgalom és a jelenlegi arculat elvesztése miatt aggódtak.
A füstbe ment projekt mintegy negyedrésszel növelte volna meg a szigetek méretét, az új területen szállodákat, házakat, vidámparkot, konferenciaközpontot építettek volna. A grandiózus terv támogatói szerint a fejlesztések visszahozhatták volna a Németországhoz tartozó kicsiny fríz település letűnt hírnevét, ugyanis a terület egykor híres volt a pollenmentességéről, például itt dolgozta ki a szénanáthából kigyógyuló Werner Heisenberg a kvantumelméletet 1925-ben.
A kicsiny szigetet nemcsak gyógyhatású klímája, hanem történelmi szerepe is híressé teszi. A stratégiai fekvésű Helgolandot 1890-ben kapta meg a Német Császárság Nagy-Britanniától Zanzibárért cserébe. A település stratégiai helyzetét méltányoló németek tengeri bázist építettek ki, melyet egy hatalmas bunkerrendszerrel is kiegészítettek a Harmadik Birodalom idején. A tengerészeti támaszpont miatt a sziget felett gyakorta bukkantak fel brit bombázók a második világháború utolsó éveiben. A negyven kilométeres világháborús alagútrendszerből megmaradt 13 kilométer a turisták által szabadon látogatható.
