Mégsem kerül az angolokhoz a történeti válás dokumentuma
Az angol lapok korábban arról cikkeztek, hogy a pápa Károlyt a válásról készített dokumentum hiteles másolatával ajándékozná majd meg. Az egyházi állam szóvivője azonban a hasonló értesüléseket hamisnak és minden valóságtól mentesnek titulálta, és egyben a lapokat azonnal pontosításra kérte fel. A sajtó azonban nem enged, mert szerinte egy ilyen dokumentum átadása megszégyenítette volna a királyi vendéget.
Ráadásul kiderült, a dokumentum tényleg elkészült: az azt készítő cég így most abban reménykedik, hogy azt akár nem hivatalos csatornákon is Károlynak adományozhatják majd. Az eredeti dokumentum a nagyfelbontású képek elkészítése után visszakerült a Vatikáni Titkos Levéltárba.
Károly egyébként hosszú ideje a királyi család első olyan tagja, aki elvált nőt vett feleségül, így a gesztus akár ezt a döntést is megsérthette volna. Persze jelen esetben nem árt megemlékezni VIII. Edvárd 1936-os lépéséről sem, aki előbb feleségül vett egy elvált asszonyt, majd ennek következtében inkább a trónról is lemondott.