Mégsem a lőcsei fehér asszony nyugszik az osgyáni templomban

Kultpol

Tavaly augusztusban röppent fel a hír, hogy a Rimaszombati járásban lévő Osgyán község római katolikus templomának kriptájában a magyar történelem egyetlen, hazaárulásért lefejezett asszonyának, Korponayné Géczy Juliannának a földi maradványai találhatóak.

A település plébánosa, Peter Madúch két évvel ezelőtt nyittatta fel a kriptát. Az oltár alatt levő üregben tíz, bizonyíthatóan a XVIII. és a XIX. századból származó koporsót talált. A plébános figyelmét az egyik koporsó keltette fel, amely felirat nélküli és dísztelen volt. A ruhamaradványok alapján egyértelműen női csontváz feküdt benne, a koponya elvált a test többi részétől. Az Osgyán történelmét kiválóan ismerő plébános a furcsa csontváz miatt kezdett gyanakodni arra, hogy a jeltelen koporsóban esetleg Korponayné Géczy Julianna teteme lehet.

A lőcsei Szepességi Múzeum munkatársai még tavaly nyár elején mintát vettek a csontvázból, a koporsóból és a ruházatból, annak alapján szerették volna tudományos úton bebizonyítani, hogy a kriptában levő maradványok a XVIII. század elejéről származnak. A kutatást idén év elején zárták le, az osgyániak számára nem túl biztató eredménnyel. Mária Novotná, a múzeum igazgatója a Rimava regionális hírportálnak annyit mondott: a vizsgálatok nem bizonyítják egyértelműen, hogy az osgyáni kriptában Korponayné Géczy Julianna nyugszik.

A kutatás eredményének nyilvánosságra kerülése ellenére nem várható, hogy szertefoszlik a legenda, amely szerint Osgyánban temették el a lőcsei fehér asszonyt. A falubeliek emlékezete szerint a Géczy családnak Osgyánban voltak birtokai, így azt sem tartják kizártnak, hogy mégis a magyar történelem ismert alakja nyugszik a falu templomában. A helyiek úgy tudják, hogy a kriptában a mostani felújítás előtt utoljára a második világháború idején járt ember. A holtakkal eltemetett értékeket kereső, fosztogató katonák dúlták fel akkor a koporsókat. A kripta lejáratát ezután a hívek lezárták, egészen a padló mostani renoválásáig nem is nyitották fel. Az utolsó temetés bő kétszáz éve, 1803 táján lehetett itt, erről az egyik, a bejárathoz legközelebbi koporsó feliratából lehet következtetni.

Osgyánban eddig azt remélték, hogy egyfajta idegenforgalmi látványosság lesz majd a kripta, ha valóban a magyar történelem egyik érdekes női alakjának földi maradványait rejti. Bár a legendát megcáfolta a tudomány, a helyiek úgy gondoljak, a lőcsei fehér asszony ezek után is falujukba vonzza majd a turistákat.