Mégsincs biztos Debrecenben

Egyéb

(MTI) - Mint arról már beszámoltunk, Halász János, Debrecen kulturális alpolgármestere kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a város vezetése Mádi Zoltánt, a budapesti Vígszínház ügyvezető igazgatóját jelöli önkormányzati biztosnak, miután a színház megbízott igazgatója jelezte, hogy az intézmény 30 napon túli tartozása mintegy 70 millió forint.
    A határozat meghozatalára jogosult pénzügyi bizottság a csütörtöki közgyűlést megelőző rendkívüli ülésén öt igen, három nem szavazat és egy tartózkodás mellett jóváhagyta ugyan az önkormányzati biztos megbízását, de kinevezéséhez minősített többségre, vagyis a 11 tagú testületben hat igen szavazatra lett volna szükség.
    Madarasi István, a pénzügyi bizottság elnökének tájékoztatása szerint a testület várhatóan a jövő héten ül ismét össze, s újra napirendre tűzi a színházi önkormányzati biztos megbízását.
 
Korábban: