A munkát a Máriahalmi Nyugdíjas Klub és a Máriahalmi Faluvédő Egyesület szervezte, az önkéntes temetőszépítő-brigádot dr. Wagenhoffer Vilmos koordinálta. Amíg a férfiak fűkaszákkal és különböző bozótvágó szerszámokkal igyekeztek megszabadítani a holtak nyugvóhelyét a túlburjánzott növényzettől, addig az asszonyok a XVIII-XIX. századbeli, mészkőből készült sírköveket tisztították meg a szennyeződéstől, ezután mésszel fehérre festették a sírtáblákat, melyek dacolva az idővel a mai napig megőrizték formájukat, díszítéseiket, eredeti gót-betűs német nyelvű felirataikat.
Mint az a dr. Wagenhoffer Vilmos által összegyűjtött és archivált dokumentumokból kiderült, az ó-temetőben a faluba 1785-86-ban a német Württemberg tartományból az akkor néptelen kirwai-völgybe telepített svábok földi maradványai nyugszanak. A legrégebbi síremlékeket az 1821-es évtől kezdődően találjuk, s ez időtől nyomon követhető a temetkezési szokások változása. Láthatjuk, hogyan alakultak a sírkövek formái, a római katolikus temetkezés sírfeliratai, ami által betekinthetünk az egykori sváb paraszti élet részleteibe is.
Máriahalom lakói kezdeményezték a temető gazdátlan sírjainak örökbefogadási lehetőségét, ami azt jelenti, hogy ha a falu lakossága önkéntes alapon felvállalja e műemléktemető gondozását (családonként kb. 3-5 sír) ezzel a több évszázados síremlékek gondozása, állagmegóvása részben megoldódik.
A máriahalmi öreg temető ritkaságnak számító sírköveinek viszont mielőbb szükségük lenne szakértő kezek restaurálására, és műemlékké való nyilvánításra.
