Megszólaló műtárgyak a nemzeti galériában

   Az elmúlt 15 év új szerzeményeiből kiállításra kerülő válogatás igyekszik bemutatni azt a szellemi teljesítményt is, ami a fontos művek felismeréséhez és megismertetéséhez szükséges. Az új szerzemények mellett szót kapnak az új tudományos eredmények az utóbbi néhány évtizedre visszatekintve, amikor a gyűjtemény kiegészült a régi magyarországi művészet emlékeivel. Míg a kortárs kollekció mennyiségi és minőségi növekedése egyaránt számottevő, hála elsősorban az állami mecenatúrának, a középkori és barokk gyűjteményi részleg, a ritkábban adódó szerzeményezés mellett, főként intenzív kutatómunkával gyarapítja az értékeket.

    Nem várható persze teljes adatsor egy régóta "ismeretlenként" őrzött, többszáz éves műalkotásról. Gyakran az évtized-pontosságú datálás, a készítés helyének, a mű tárgyának és rendeltetésének meghatározása, az egyéni és a korstílus hálójában történő elhelyezése is nagy eredmény. Ahogyan szinte jutalomjáték egy-egy névről ismert és megfogható életművel rendelkező mester útjának követése, művészi szándékainak megértése.

     Az összetett nyomozómunkát elsősorban az állandó kiállítások tudják bemutatni: a középkori kőtár, táblaképek és szobrok, a késő gótikus szárnyasoltárok és a barokk művészet termeiben  (D épület földszint és I. emelet) rövid, illusztrált tanulmányok vezetik végig a nézőt a felismerés, a meghatározás folyamatán olyan jeles műalkotások, mint M S mester, alias Marten Swarcz Vizitáció-képe, a csíkmenasági főoltár, Johann Martin Stock vagy Dorffmaister István arcképei példáján.

     Az igazi újdonságot az A épület I. emeletén megrendezett időszakos tárlat nyújtja. Itt nemcsak a jó néhány újonnan bekerült és meghatározott műalkotás - kezdve a pilisi ciszterci apátsági templom 1350-1360 között készült szentélyrekesztőjének töredékein, Mányoki Ádám, Orlai Petrich Soma és Mednyánszky László művein át Nemes Lampérth József alkotásaiig - hasonló szöveges bemutatkozására kerül sor, hanem további középkori és barokk művek mellett több száz jónevű, régóta vágyott, "becserkészett", 19-20. századi festmény, grafika, szobor és érem impozáns kollekciójának felmutatására.

    Az utóbbi évek kutatásai világítottak rá arra, hogy 1871-ben Székely Bertalan nem valamiféle fantáziaképet alkotott a Japán nő megfestésével, hanem az eredeti metszeteket tanulmányozva a "japanizmus" világviszonylatban is korainak számító egyik főművét hozta létre. Néha igazi leletre is bukkanunk a raktárak mélyén: egy ismeretlen szerzőségű virágcsendéletet sikerült annak a Pogány Margit festőnőnek a nevéhez kapcsolni, aki Brancusi Pogány kisasszony című, világhírű szobrának modellje volt.