Bartók Béla a magyar határhoz köteli Nagyszentmiklóson látta meg a napvilágot. Vidéki városokban nevelkedett, ötéves korától tanult zongorázni édesanyjától, kilencévesen már kis táncdarabokat komponált. 1892-ben nyilvános hangversenyt adott, melyen saját kompozícióját is eljátszotta. Rendszeres tanulmányait 1894-ben, Pozsonyban kezdte meg. 1899-ben iratkozott be a budapesti Zeneakadémiára, ahol elsősorban zongoristaként fejlődött. 1902-ben Richard Strauss hatására kezdett ismét komponálni, Kossuth szimfóniája Straussra emlékeztet, de magyar jellegű, az osztrák himnusz eltorzítása botrányt is keltett. Tanulmányai befejezése után a magyar népzene felé fordult. Kodály Zoltánnal együtt felismerte, hogy ez nem azonos a cigány műzenével, s gyűjtőútjaik során hatalmas anyagot tártak fel, a népi dallam- és ritmusvilágot saját műveikbe is beolvasztották. Bartók 1907-ben lett a Zeneakadémia zongora-tanszékének tanára, ahol 1934-ig tanított. Az oktatási szünidőben népdalokat gyűjtött, s hamarosan közzétette népdal-monográfiáit és tanulmányait.
Első zeneszerzői periódusában zongora- és zenekari darabokkal, valamint I. vonósnégyesével jelentkezett. Kvartettjei végigkísérik stílusának fejlődését: az elsőben még kimutathatók a népdalhatások, a II. arab motívumai 1913-as észak-afrikai útjának eredményeit tükrözik, a III-ban (1927) és a IV-ben (1928) erősebb a disszonancia, míg a két utolsó ismét a hagyományos tonalitáshoz közelít. 1911-ben írta egyetlen operáját, Balázs Béla drámájának szövegére, A kékszakállú herceg várát. Zenéje Debussy-hatást is mutatott, de áthatották a régi magyar népdal jellegzetességei. Két táncjátékot is írt az 1910-es években: A fából faragott királyfit és a Lengyel Menyhért műve alapján készült, pantomimszerű A csodálatos mandarint. Az I. világháború megakadályozta gyűjtőútjait, ezért Bartók a zeneszerzés mellett a népdalgyűjtemény rendezésével foglalkozott. A Tanácsköztársaság alatt Kodállyal és Dohnányival a zenei direktórium tagja volt. Utána Kodályt eltávolították a Zeneakadémiáról, Bartók, bár tanártársa védelmére kelt, állásában maradhatott.
Az 1920-as és 30-as évek Bartók legtermékenyebb korszaka, érett zenei nyelve is ekkor alakult ki. Stílusa dinamikus és változatos, amelyet a diatonikus és kromatikus elemek együttélése és élénk ritmus jellemez. Ekkor írt főbb alkotásai: hegedűversenye, két zongoraversenye, a zenekari kísérettel készült kórusmű, a Cantata Profana, a Zene húros- ütőhangszerekre és cselesztára és a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, valamint a Divertimento. Zongoraművész-pályáján is ez volt a legsikeresebb korszak: Európa majd valamennyi országában, a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban is fellépett. A fasizmus elől 1940-ben az USA-ba emigrált, ahol feleségével, Pásztory Dittával kétzongorás koncerteket adott. Utolsó éveiben a leukémia mind a tanításban, mind a koncertezésben akadályozta. 1943-ban komponálta a Concertót, 1944-ben a Hegedű szólószonátát, s 1945-ben fejezte be - néhány ütem kivételével - a III. zongoraversenyt. New York-ban halt meg 1945. szeptember 26-án. Népdalgyűjtésének egy részét, a román, szlovák és török anyagot csak halála után adták ki. 13 ezer dallamot tartalmazó magyar gyűjteménye 1991-ben jelent meg. Kutatói teljesítménye talán még zeneszerzői hagyatékánál is jelentősebb. Darabjait életében külföldön ritkán játszották, mára a Concerto és a hat kvartett az alaprepertoár része lett. Zenéjét a világklasszikusok közt tartják számon. 1988. július 7-én hamvait Budapesten helyezték végső nyugalomra.
