Dunant már a krími háború idején felfigyelt a sebesültek szomorú sorsára, de igazán a solferinói ütközet (1859. június 24.) után látottak döbbentették meg. A sebesültekkel akkortájt nemigen foglalkoztak, közülük nagyon sokan megmenekülhettek volna, ha megfelelő ellátásban részesülnek. Abban a gyilkos csatában akkor 40 ezer ember vesztette életét, illetve sebesült meg. Dunant önkénteseket verbuvált, s egy szomszédos faluban hozzáfogott a sebesültek ápolásához. Tapasztalatait a Solferino emlékei című könyvében összegezte, s elhatározta egy nemzetközi segélyszervezet létrehozását. Kezdeményezésére magántársaság alakult Genfben, majd 1863. október 26-án nemzetközi konferenciát hívtak össze, ahol Dunant 17 ország képviselői előtt komplex programot terjesztett elő - ez volt a Nemzetközi Vöröskereszt alkotmányozó konferenciája. A tanácskozáson Svájc iránti tiszteletből elfogadták a vöröskereszt szimbólum használatát, ugyanis a vöröskereszt inverze a svájci lobogónak. 1864. augusztus 22-én aláírták a Dunant által fogalmazott, a háborús felek magatartását szabályozó, a segítséget nyújtók semlegességét szavatoló Genfi Egyezményt. A mozgalom gyorsan terjedt az egész világon, s ma is alapvető szerepet játszik az egészségügyi problémák megoldásában, valamint háborúk és katasztrófák áldozatainak segítésében. Ma a világon közel 180 Vöröskereszt - Vörösfélhold szervezet működik. Henri Dunant (aki egyik alapítója volt az Interparlamentáris Uniónak is) tevékenysége elismeréseként 1901-ben Nobel-békedíjat kapott, s a Nemzetközi Vöröskereszt eddig háromszor részesült ebben az elismerésben. Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz. Az Országgyűlés 1993-ban törvényt hozott a Magyar Vöröskeresztről, amelyet nemzeti humanitárius társadalmi szervezetként határoz meg.
