Az akkor brit fennhatóság alá tartozó Palesztinában született oroszországi bevándorlók gyermekeként. Mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, majd 18 éves korában csatlakozott az illegális zsidó fegyveres erők rohamosztagához, a Palmahhoz. Az 1948-49-es háborúban a Palmah hadműveleti osztályának parancsnoka volt, részt vett a Jeruzsálemért, Eilátért és a Negevért vívott harcokban. 1964-ben az izraeli hadsereg vezérkari főnöke, az 1967-es hatnapos háború egyik győztes hadvezére. Ezt követően hamarosan diplomáciai-politikai pályára lépett. 1968-tól 1978-ig hazája nagykövete az Egyesült Államokban, 1974-től 1981-ig képviselő a Kneszetben, 1974-ben munkaügyi miniszter. Kétszer volt a Munkapárt vezetője (1974-1977, 1992-1995), s kétszer állt az izraeli kormány élén is ugyanezekben az években. A köztes időszakokban többször töltött be különböző miniszteri tárcákat. Második kormányfői periódusának három esztendeje alatt történelmi megállapodást kötött a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel, és békeszerződést írt alá Jordániával. A közel-keleti megbékélésen munkálkodó politikust 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. 1995. november 4-én Tel-Avivban - egy 250 ezer ember részvételével tartott béketüntetés végén - Jigal Amir egyetemi hallgató, egy 8 gyermekes rabbi 27 esztendős fia agyonlőtte. (A merénylőt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.)
