Megszületett Kéri Kálmán vezérezredes

Egyéb

Felvidéki cipszer családból származott, Iglón született. Ifjú korában jegyezte el magát a katonai pályával, amelyen nagy karriert futott be. Tüzérségi hadapródiskolát, Ludovika Akadémiát és vezérkari iskolát végzett, 1921-ben tüzértiszt, 1942-ben pedig már vezérkari ezredes volt. Három hadügyminisztert is szolgált szárnysegédként. 1944-ben a Kárpátokban harcoló VI. debreceni hadtest, majd az I. magyar hadsereg vezérkari főnöke volt. 1944. október 16-án, Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után Dálnoki Miklós Bélával együtt átment az oroszokhoz, majd részt vett a fegyverszüneti tárgyalásokban. 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízásából, a honvédelmi minisztérium katonai főnökeként az új magyar hadsereg szervezését irányította, amikor letartóztatták. Ezután megjárt több szovjet és magyar internálótábort és börtönt, egyebek között Recsket is. 1953-as szabadulását követően volt éjjeliőr, segédmunkás, pincemester, majd raktáros. 1966-tól nyugdíjasként élt. A rendszerváltást követően először a Recski Szövetség elnökévé választották, 1990-ben pedig az MDF országos listáján bekerült a parlamentbe. Tagja volt az országgyűlés honvédelmi bizottságának is. 1990-ben tartalékos vezérőrnaggyá, rá egy évre pedig tartalékos vezérezredessé léptették elő. Megkapta a Magyar Köztársaság Zászlórendjét és a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.