Megszületett Roy Orbison amerikai énekes

Egyéb

A rock and roll egyik legnagyobb csillaga Vernon-ban látta meg a napvilágot. Együtt indult Elvis Presley-vel, Chuck Berry-vel és Pat Boone-nal. Már 1956-ban hatalmas siker volt - ha nem is éllovas - Ooby Dooby és Rock House című rockija. Az áttörést az Only the Lonely című gyönyörű dal hozta meg számára 1960-ban. Ezután még seregnyi slágert énekelt, többek közt: Oh, Pretty Woman, Running Scared, Crying, Blue Bayou. Brillantinnal kente haját, fekete bőrzakót viselt, nyitott fekete inggel, de sötét szemüvege eredendő félszegségét takarta. A színpadon szinte mozdulatlanul énekelt, minden külsőségében antisztár volt. Angliában népszerűbb volt, mint hazájában. 1966-ban motorkerékpár-baleset következtében elvesztette feleségét, két évvel ezután a háza égett le, ahol két fia lelte halálát. E tragédiák hatására teljesen visszavonult a pályáról. Az 1980-as esztendőkben, feltehetően elsősorban szerzői sikerei miatt, ismét `csatasorba` állt, s ismét turnékon vett részt: a Travelling Wilburysban olyan muzsikusokkal dolgozott együtt, mint Bob Dylan és George Harrison. 1988-ban kiadott egy gyönyörű lemezt, amelynek legtöbb dala már csak posztumusz siker lehetett, mert december 6-án szívroham következtében meghalt. Az előző évben került a rock and roll halhatatlanjai közé, később - már halála után - a szerzők halhatatlanjai közé is beválasztották. Rajongói szerint hangja felülmúlta Presley-ét.