Miként indult az irodalommal való kapcsolata?
Nem tudom, pontosan nem is emlékszem, hogy miket olvastam először, engem bizonyára nem az olvasmányaim tereltek az irodalom felé. Talán nagyobb része van annak, hogy családom a kommunizmus évei alatt a polgári jómódból hirtelen a társadalom perifériájára került. Édesapám prominens erdélyi személyiségként a Márton Áron püspök féle konstrukciós per vádlottja volt, később pedig államellenes szervezkedésért engem is elítéltek. Nyilván ez a helyzet sajátos szemléletet, világlátást eredményezett, ami úgy látszik, hogy előbb-utóbb megfogalmazódott bennem. Talán ez lehet az egyik ok, amellett eredendően bizonyára az irodalom is érdekelt.
Hogyan élte meg azt az időszakot, amikor elítélték?
A sorstársaimmal összenevettünk, amikor a börtönőrök megkérdezték, hogy mennyit kaptunk, azt feleltük, hogy öt évet, és hogy mi esetleg még leülünk belőle pár hónapot, de a fennmaradót majd ők. Fiatal fejjel, ösztönös gondolkodással el sem bírtuk képzelni, hogy egy ilyen, a társadalom minden rétegét elnyomó rendszer sokáig fennmaradjon. A későbbiek során a túlélésben elsősorban az segített, hogy fiatalon ? alig tizenhét éves múltam ? tökéletesen működött az erkölcsi immunrendszerem, és az erkölcsmentes környezetben igyekeztem a maguk érvényén belül kezelni a fogalmakat, ösztönösen megőrizni integritásomat. Valamivel idősebb korban ez már nem ment volna könnyen, mint azoknál például, akiknél a meghurcoltatás egy tisztes, polgári pályát tört derékba, ahogy ez a legtöbb politikai bebörtönzött esetében történt.
 |
| Fotó: www.litera.hu |
És mikor kezdett el írni? Mik voltak az első próbálkozások?
Úgy 28 éves koromban. Már az első próbálkozások is megjelentek. Nem sokkal véznábbak, mint a későbbiek.
Már akkor is a prózával próbálkozott? Mennyit dolgozott a legelső művén?
Igen, én kifejezetten prózai alkat vagyok. Úgy értem, elbeszélő szövegekben érzem meg a történet esztétikai méreteit, az arányokat. Ehhez mérten legelső novellámon legalább két-három hónapot dolgoztam, mert tudtam, hogy a belépő darab alapozza meg az író további sorsát. Ösztönösen így éreztem, és utólag öreg szerkesztők mesélték, hogy akinek az első írását a cenzúra elutasítja, annak később nagyon sokáig kell kopogtatni ahhoz, hogy befogadják.
Hogyan folytatta tovább? Mi volt az, amiből új témákat, ötleteket merített?
Ami engem foglalkoztatott, illetve amit úgy éreztem, hogy íróilag és művészileg megjeleníteni érdemes, az az erdélyi egzisztencia sajátossága volt. Erdély egy soknemzetiségű táj, nagyon érdekes és változatos domborzatú környezet, ehhez képest jelentős társadalmi különbségekkel. Egy normális polgári lét mellett nagyon érzékelhető volt, hogy egy megvert társadalmi réteg mellett élünk, és engem ez nagyon izgatott.
Akkor ez a téma mindig is foglalkoztatta.
Igen, sokat jártam a természetet, a vidéket, a hegyeket. Az erdélyi havasokat járva ehhez a társadalmi tájhoz is közelebb kerültem. Mindez nagyon érzékenyen érintett, mivel testközelből lett rálátásom erre a sajátos kelet-európai egzisztenciára.
Hogyan szokott alkotni, hogy jönnek az ötletek?
Nehéz erre megbízható választ adni. Néha elég egy fél mondat, ami csuda tudja honnan, csak úgy véletlenszerűen átsuhan az ember agyán, egy illat, egy fénykép, sok minden ébreszthet olyan képet, környezetet, amelyet aztán a képzelet tovább tágít és átülteti valamilyen művészi formába.
Ezeket a gondolatokat egyből lejegyzi, vagy inkább még elmélkedik, őrlődik rajtuk?
Ez nagyon esetleges. Ritkán jegyzek le valamit. Amit tényleg érdemes volna lejegyezni, amennyiben valóban fontos, akkor azt már úgysem felejtem el. Őrlődni, elmélkedni inkább később, már az írás során?
Több művéből is készítettek filmet. Hogy érzi, melyik művének adaptációja sikerült a legjobban, van kedvence?
Úgy gondolom, hogy az írók műveiből készült adaptációk tekintetében különösebb elvárásaink nem lehetnek, a film ugyanis teljesen más műfaj. Az író elégedjék meg azzal, hogy a műve képes volt a rendezőt megihletni. Az írásaimból több film is készült, az eredetihez való kapcsolata mindegyiküknek más és más. Közülük szívesen most kettőt emelnék ki. Az egyik Gothár Péter A részleg című filmje, amely a hasonló című novellámból készült, és országos filmszemle díjas lett. A másik film, az a visszafogottsága és a nagyon mértékletes esztétikai szemlélete miatt lett érdekes és fontos számomra, A barátkozás lehetőségei címen Ferenczi Gábor rendező négy kisebb írásomból állította össze.
Van még olyan írása, amit örülne, ha megfilmesítenének?
Nem hiszem, nem tudom. Olyan akad talán, amit szerettem volna saját látványomnak engedelmeskedve megrendezni, mert már megírása idején nagyon erőteljesen éreztem a filmszerűségét. Nem erőltettem. Bár mindkét műfaj hangokban, szövegekben és képekben gondolkozik, illik a köztük lévő óriási különbséget észrevenni.
Melyik alkotásán dolgozott a legtöbbet?
Ez valószínűleg a Sinistra körzet. Sokat dolgoztam rajta, a regény eredetileg több történetet tartalmazott, ki kellett hagynom belőle, hogy a mű megfeleljen az esztétikai elvárásaimnak. Előfordul, hogy áldozni kell, amikor valami már készen van, pedig a mű térségei látszólag még kellőképp tágasak, ahhoz, hogy továbbra is befogadjanak. Egyszer csak meg kell állni. Jó, ha ezt az ember idejében megérzi.
Van olyan műve, ami a szívéhez nagyon közel áll?
A Sinistra mellett például utolsó regényem, a Verhovina madarai. Emellett a novella-gyűjteményem mondhatni teljes egészében, még mindig örömömet lelem, ha utólag néha beleolvasok.
1984 óta a Magvető kiadó munkatársa, milyen a közös munka?
Azt hiszem, hogy sikerült beilleszkednem, nagyon meg tudtam szeretni a közös munkát. Nagyon jó időszaka volt az életemnek, amikor belecsöppentem ebbe a kitűnő szerkesztői gárdába, tanultam is tőlük sokat.
Jelenleg dolgozik valamin?
Pillanatnyilag ilyesmiről nem tudok beszámolni. Utolsó regényem után kicsit kiengedtem? Egyébként mindig is kisebb-nagyobb kihagyásokkal dolgoztam. Úgyhogy ez nálam most egy teljesen természetes állapot.
A Digitális Irodalmi Akadémia alapítója. Tudna mesélni a kezdetekről?
Amikor az akadémia megalakult, talán még nem is éreztük az intézmény súlyát, jelentőségét, fontosságát. Az évek során derült ki, hogy mennyien használják, hogy a középiskolás diákok elsősorban ebből élnek, mert anyagi okok miatt másképp nem férnek hozzá egykönnyen a keresett anyagokhoz. Anélkül, hogy a könyvvel, mint tárggyal találkoznának, megtalálják az odatartozó könyvészeti és kritikai anyagot is. Annak, aki ezt komolyan veszi és érdekli, pályául választja, például főiskolások, egyetemisták számára ez óriási segítség. Hiszen néhány kattintás után ott van előttük az információ, amire szükségük van. És mindez elsősorban a határon túliak számára jelent óriási segítséget. Az akadémia kezdettől fogva igen korszerű kezdeményezésnek számított.
Az írásról már beszélgettünk. Mit olvas szívesen?
Jelenleg elég esetlegesen, inkább irodalmi folyóiratokat olvasok. Próbálok figyelni a fiatalokra, és nagyon lelkesít, amikor a kortárs prózában új tehetségekkel találkozok.
Mit tanácsolna a fiatal kortárs szerzőknek?
Inkább semmit, mert én sem szerettem annak idején, ha a bölcs öregek tanácsokat osztogattak. Talán annyit mégis elmondanék, hogy csakis a saját esztétikai elvárásaiknak igyekezzenek mindvégig megfelelni. Mert ezt bizonyára ők így érzik, amikor nem szeretnek tanácsokat elfogadni. A sikernek is ez lehet a kulcsa.
Mit érzett, amikor megtudta, hogy Prima Primissima Díjra jelölték?
Épp külföldön tartózkodtam, miközben többször kerestek telefonon ugyanarról a számról, de nem vettem fel, mivel azt hittem, hogy wellness ajánlatokkal, vagy egészségjavító terménybemutatókkal ostromolnak. Végül ugyanonnan egy sms-üzenet már jelezte a hívás komolyságát. Mit is mondhatnék, hiszen ez a művész társadalom támogatására létrehozott nagyon fontos, nagyvonalú intézmény. Köszönet érte Demján Sándor úrnak, aki ezt kezdeményezte, hasonlóképpen Csányi Sándor úrnak, aki ezt folytatni kívánta és ennek a terheit felvállalta. Lássuk be, a művészetek minden területe minden időkben támogatásra szorult. Nagyon kevesen vannak, akik az alkotáshoz szükséges tisztes egzisztenciális hátteret pusztán a műveik eladásából biztosítani tudják.
