Megtalálták Dobó Istvánt

Egyéb


olahtibor_doboistvan3.jpg
Oláh Tibor
Az EGER 1552 Casting, azaz a meghallgatás három órán át tartott, húsz résztvevővel. Voltak köztük egri születésű gimnazisták, főiskolások, lelkes amatőrök. Volt, aki hetekkel a meghallgatás előtt jelentkezett, volt, aki aznap reggel döntötte el, hogy benevez a közös játékba. Dobó Istvánt Oláh Tibor ?Furé?, Bornemissza Gergelyt Koczka Benjamin, Cecey Évát Nagy Karina, Sárközit Szoboszlai Barnabás, míg Jumurdzsákot Csillag Péter alakítja. A meghallgatás három órán át tartott: Vicuska szerepére jelentkeztek a legtöbben, de volt szép számmal Jumurdzsák- és Bornemissza- jelölt is. Dobó István karakterére hárman pályáztak. Az Egri Csillagok szereplőivel rendszeresen találkozhatnak az Egerben sétálók, a város több pontján. Feladatuk lesz többek között, hogy a XVII. Végvári Vigasságokat hirdessék és azon részt is vegyenek, de tevékenységük nyomán a járókelők önkéntelenül is részesei lesznek a megelevenedő történelmi képeknek. 
 
A zsűri elnöke Kelemen Csaba, a Dobó Istvánként is jól ismert egri színművész volt, s az öttagú grémiumban foglalt még helyet Saárossy Kinga alpolgármester, aki szintén színművész, Széchenyi Orsolya, az egri Dobó István Vármúzeum rendezvényekért felelős igazgatóhelyettese, Szalayné Király Júlia muzeológus, a Gárdonyi hagyaték kezelője és Berecz Mátyás történész-muzeológus, az Egri Vitézlő Oskola elnökségi tagja.
 
Egerben idén először hirdettek szereplőválogatást azzal a céllal, hogy minden eddiginél jobban a középpontba állítsák az 1552-es legendás várvédelmet. Fókuszba került ezzel Eger páratlan történelmi öröksége, mellyel ráadásul egy ?saját városi regényben?, Magyarország Nagy Könyvében minden kisdiák találkozik, s melyet a felnőttek is szívesen olvasgatnak.