Megtartották a Toldi díszbemutatóját

Egyéb

Szombat este tartották a tavaly elhunyt Jankovics Marcell utolsó munkája, a Toldi című egész estés animációs film díszbemutatóját Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az eseményen részt vett Áder János volt köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke a díszbemutatón hangsúlyozta: Jankovics Marcell életműve, univerzuma egészen páratlan, munkájával olyan értéket teremtett, amely nemcsak nekünk, magyaroknak, de az egész világban érvényes és értékes.

Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt, 2011-ben mutatták be Jankovics Marcell Az ember tragédiája című filmjét. A kormánybiztos szerint az alkotó életművének méltó lezárása a Toldi-sorozat és mozifilm. Káel Csaba kiemelte: Jankovics Marcell az animáció határtalan lehetőségeit felhasználva hozta létre műveit, amelyekben keveredik a mozgókép, az irodalom, a hagyomány, az értékőrzés és az értékteremtés.

Zsenialitása stílusa és egyéni látásmódja mellett az, hogy széles közönségnek tudott alkotni, és közben nem kötött kompromisszumokat a művészet területén.

Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója arról beszélt, hogy Áder János korábbi köztársasági elnök kezdeményezésére az Arany János-emlékév alkalmából jött az ötlet a Toldi-sorozat, majd az egész estés filmváltozat megvalósítására. Rendezőnek a Kossuth- és Balázs Béla-díjas Jankovics Marcellt kérték fel. A Toldi mozifilm társrendezője Csákovics Lajos, zeneszerzője Selmeczi György volt. A rendkívüli igényességgel megalkotott mozifilm a Kecskemétfilm 100 alkotójának több mint háromévnyi munkája eredményeként jött létre.

A film a Jankovics Marcell születésnapja előtti napon, október 20-án kerül a magyar mozikba a Kecskemétfilm és a Mozinet forgalmazásában. A film csütörtöki mozipremierjét követően pénteken a Duna csatornán sugározzák majd az animáció Repül a nehéz kő című werkfilmjét, a teljes filmet pedig a mozivetítést követően tűzik műsorra.

Áder János korábbi köztársasági elnök fantasztikusnak nevezte a filmet. A közmédiának nyilatkozva azt mondta: már amikor először látta Jankovics Marcell figuraterveit és az első három éneket, biztos volt abban, hogy jó lesz. Felidézte: az Arany János Emlékbizottság – amelynek elnökeként is tevékenykedett – sok jó ötletet támogatott, de a koronát a programok tetejére a Toldiból készült rajzfilm teszi fel. Emlékeztetett: tizenegy éve nem mutattak be magyar rajzfilmet moziban, de a magyar rajzfilmes kultúra és hagyomány, valamint az alkotók tehetsége garancia arra, hogy évente, kétévente újabb és újabb egész estés mozirajzfilmek születhessenek.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd