Hosszú út vezetett a társastánctól a cirkusz világába?

A társastánc abbahagyása után kerestem az utam, a hozzám legközelebb álló mozgásformát. Számtalan táncműfajban kipróbáltam magam, és úgy éreztem, hogy egyik sem az, amit igazán keresek. Egyedül akartam lenni a közönség előtt, viszont hiányérzetem volt, mert előtte mindig a partnerrel közös munka volt számomra a meghatározó.

Aztán láttam egy rúdtáncos férfi produkcióját, és annyira magával ragadott az a koreográfia, hogy megfogalmaztam magamban: ezt akarom csinálni. A rúd be tudja tölteni a partner szerepét;, azt a hiányt, amit előtte éreztem. Amikor kipróbáltam, azzal szembesültem, hogy nehezebb, mint gondoltam, de elszántan gyűrtem tovább. Majd volt szerencsém kétszer is tanulni az addig csak videókon látott Saulo Sarmientótól, a Cirque du Soleil lengőrudas artistájától. Voltaképp az ő művészete terelt a cirkusz felé.

A lengőrúd számomra nagyobb szabadságot, nagyobb teret kínál, ellentétben a normál rúddal, mivel a magasságom miatt, ami a nem szokványos 193 cm, sokszor éreztem magam összenyomva, kalitkába szorítva a gyakorlások és a fellépések során. Egy éve meg is érkezett az első saját lengőrudam, és elkezdtem edzeni: megformálni magam, megalkotni a számomat.

Ez után a hosszú út után azzal, hogy most napról napra a Fővárosi Nagycirkusz manézsában szerepelhetek, gyerekkori álom vált valóra, mivel a legelső szikra még a tánc előtt gyúlt fel bennem. Gyerekként határoztam el, hogy egyszer fel szeretnék lépni ebben a manézsban, amikor a 2006-os Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált néztem arról a hatalmas lelátóról.

Fotó: Deák András

Bontsuk le a sztereotípiát, hogy a rúdtánc a nők kiváltsága és sportja.

Sajnos a sztereotípiák továbbra is fennmaradtak a rúdtáncra vonatkozóan, mert sokan nem ismerik e sport és művészet mivoltát. Azt, hogy milyen hatalmas tudást igényel, hogy veszélyes és nehéz, hogy mennyire próbára teszi az embert.

Visszatérő vád, hogy erotikus töltetű, és különben is az örömlányok sportja.

Alapja van ugyan, de ettől már rég el kellene rugaszkodni! Illetve attól, hogy csak nőknek való. Jobbnál jobb férfiművészeket lehet megcsodálni világszerte. Egyes vélemények szerint általában csak meleg férfiak vágnak bele a rúdtáncba, de ki kell ábrándítsam az ezt híresztelőket. Az említett rúdtáncos férfi, Alex Shchukin, aki miatt én elkezdtem, családapa. És számos heteroszexuális férfi említhető még. Továbbá a cirkusz világában a lengőrúd zsánere véleményem szerint többnyire férfizsáner.

A fizikai erőnléthez társul valamilyen szellemi-lelki, ehhez a műfajhoz szükséges adottság?

Én teljes mértékben úgy építem fel a koreográfiáim, hogy mindig a bennem dolgozó érzelmeket rakom beléjük: az örömöm, a bánatom, az aktuális állapotom. Kissé elcsépelten hangzik, de a célom a trükkök bemutatása mellett valami pluszt átadni, közvetíteni a nézőknek. Pár nappal ezelőtt mondta az egyik kollégám, mennyire szereti, ahogy együtt dolgozom az eszközzel és a zenével, mert annyira átadom az érzéseimet, hogy ő is azonosulni tud velük.

Minden előadás egyedi, megismételhetetlen, személyes.

Pontosan! Körülbelül negyven előadáson vagyok túl, és szeptember 18-ig még rengeteg várható a Fővárosi Nagycirkuszban. Ugyanazt csinálom, és mégsem: picit mindig eltér, amit közvetíteni próbálok. Erre is kaptam már visszajelzést a stáb tagjaitól, akik napról napra látják a munkám. Szerintük is mindig más és más az előadásom.

Milyen elemekből áll az Esőcirkuszban látható műsora? 

A műsornak komplett története van, a világban zajló aktuális helyzetről szól. Ebből kifolyólag a háború, az ellentétek ütközése és ezekkel szemben túlnyomórészt az egyenlőség, az elfogadás, a segítés, a béke jelenik meg a manézsban. Fekete Péter rendező a klasszikus cirkuszt ötvözi az újcirkusz irányzatával. Ez lehetőséget biztosít számomra, hogy produkciómban a műsor cselekményszálával párhuzamosan cselekedjem. Mint az esőt, a békét, a reményt elhozó arkangyalt konferálnak fel. A produkcióm Adele Set Fire to the Rain (Felgyújtottam az esőt) című számára reflektál, ami szakítós szám. Az ezzel kapcsolatos feldúlt, borongós érzéseim rakom bele a műsoromba. A vége felé közeledve azonban magamra találok, és nyugalomban, lelki kiegyensúlyozottságban fejezem be a műsort. Megtörténik a katarzis.

A Rain című előadás próbáján Fekete Péter rendező és Dobos Richárd artista
Fotók: Fővárosi Nagycirkusz/Urbán Ádám

Inspiráló egy ennyire kiélezett helyzetre reagáló produkcióban szerepelni?

Inspiráló, mivel rávilágítunk arra, hogy lehet nyugalomban élni, és hogy mindegy,  honnan jöttél. A kollégáim zöme ukrán, orosz, fehérorosz művész. Összeszokott, egymást ismerő, baráti kapcsolatot ápoló társaság, vagy éppen családot alkotnak a különböző nemzetek tagjai. Semmilyen feszültség nem tapasztalható köztünk, a társulatban teljes a béke.

Mit tart sikernek? A tapsot vagy hogy úgy jön le a rúdról: „na ez sikerült”?

Ahogy akkor épp dolgoztam, az határozza meg, hogy sikeresnek vélem-e a produkcióm. Minden közönség más és más. Nem mérhetem a tapssal a sikert. Természetesen imádom, jólesik, táplálkozom belőle, jót tesz az önbizalmamnak, feltölt, és nagy visszajelzés.

Mindig felvetetem, visszanézem a produkciómat, és ahogy tudom, korrigálom magam vagy  nyugtázom a jól sikerült dolgokat. Ha tudom, hogy jól dolgoztam, elégedett vagyok, hiába nem fogadja nagy ováció a produkciót. És ha nagyon nagy a tapsvihar, de belül érzem, hogy nem minden úgy volt, ahogy szerettem volna, akkor nem teljes az elégedettségem. Mindig nagy elvárásaim vannak magammal szemben.

Hogyan látja: szakmai szempontból látványos fejlődésen ment át a Fővárosi Nagycirkusz?

Fotó: Deák András

Mindig nagyon jó produkciók, műsorok születnek benne, ahogy korábban is. Nem véletlenül híres ez a manézs világviszonylatban is. Ezt bizonyítják a telt házas előadások, a külföldről ideérkező cirkuszrajongók és a szakma nagyjai is, akik sűrűn megfordulnak a páholyban. A szervezés, a csapatmunka kimagasló: a cirkusz nagy család, amelynek minden tagja teljes erőbedobással dolgozik. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban léphetek fel. Köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem.

Nyitókép: Deák András