Megújul az avantgárd bécsi műemlékegyüttes
Eredetileg 76 házat építettek fel a főváros előkelő 13. kerületében kijelölt területen, de hat a második világháború alatt megsemmisült. A lakásokat eladásra szánták, de csak kisebb részük talált gazdára. Kétharmaduk jelenleg is önkormányzati tulajdonban van. Ezeket legutóbb az 1980-as évek közepén újították fel. Az újabb renoválás már évek óta napirenden volt, részben azért, mert az építéskor a felhasznált anyagok egy része kísérletinek számított, s nem bizonyult időtállónak.
A vita a források előteremtése körül zajlott. A helyzetet nehezítette az épületek műemlék jellege mellett az is, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokért a telepen alacsony ? négyzetméterenkénti másfél eurós ? lakbért fizetnek a bérlők. Az önkormányzat végül néhány hónapja bejelentette, hogy elkészült a felújítási tervvel, s hogy saját költségvetéséből fedezi a kiadások hetven százalékát. A fennmaradó részt a lakóknak kell állniuk, magasabb lakbér formájában.