Megújul az Óbudai Társaskör

Kultpol

2023-ban harmincöt éves lesz az Óbudai Társaskör. A fordulóponthoz új csapat vezeti el, élén Vass Lajos, a szolnoki Szigligeti Színház korábbi igazgatója, a Magyar Állami Operaház volt főigazgatója.

„Három sikeres évtizedet tudhat maga mögött az intézmény, Merényi Judit, majd Harsányi Mária igazgatásával. Megítélésem szerint korszakhatár következett el: a »patina és progresszió« jegyében őriznünk kell a hagyományokat, emellett azonban, a 21. század ritmusához igazodva, új közönségrétegek számára is láthatóvá kell válnunk. Ez pedig csak úgy megy, ha kicsit mást kínálunk, de nagyon másként közvetítünk” – mondja Vass Lajos.

Az Óbudai Társaskör különleges hangulatú összművészeti játszóhely.

A korlátozott befogadóképességéből adódóan megmaradhatnak unikális alkalmaknak az ide szervezett események.

A Kiskorona 7. a legkülönfélébb kínálattal, irodalmi estekkel, komoly- és könnyűzenei estékkel is várja majd az érdeklődőket. A szabadtéri, nyári előadások a lehető leggazdagabb műfaji kitekintéssel szerveződnek a jövőben. Az új igazgatói koncepció szerint

minden évszak tartogat majd egy-egy országos jelentőségű komolyzenei rendezvényt. 

A hétköznapokban a kamarazenétől kezdve az operán, a világzenén, a jazzen és a dixielanden át az akusztikus popig sok-sok stílust vonultat fel koncertszínpaduk. Más jellegű, többek közt prózai programokat is kínálnak majd. A házba előszeretettel járnak képzőművészek, a galériát kifejezetten kedvelik a fiatalok. Ugyanígy nyitnak a huszonéves muzsikusgeneráció és a más művészeti ágban dolgozó fiatalok felé, igyekeznek teret adni a Zeneakadémia és egyéb művészetoktatási intézmények hallgatóinak. 

A nyitóképen Vass Lajos. Fotó: Gálos Mihály Samu