Megújult a szolnoki Szentháromság-templom

Kultpol

A város és a térség közös kincse újult meg, hiszen az egyházi tevékenység mellett a közösségfejlesztés, a karitatív tevékenység színterei, valamint zarándoklehetőségek is ezek az épületek. Szolnokon számos fejlesztés valósult meg az elmúlt években, a hitélet gazdagsága jellemzi a várost.

A környező kistelepülések 120 millió forint értékben kaptak támogatási lehetőséget a magyar kormánytól templomaik megújítására, átlagosan egyenként 15-15 millió forint értékben.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere elmondta: nemcsak a Szentháromság-templom műemlék épülete és a mellette álló egykori ferences rendház újult meg a megyeszékhelyen, hanem a műemlék jellegű Magyarok Nagyasszonya-templom − ismertebb nevén a vártemplom − is, együtt mintegy másfél milliárd forintból. Emellett megépült az evangélikus templom mellett a közösségi térként is szolgáló úgynevezett adapterház. Megszépült a református templom is, és elindult a parókia felújítása. A hitélet jelentősen erősödött Szolnokon, ahol egyházi óvoda, általános- és középiskola is működik − jegyezte meg.

Gáspár István római katolikus plébános elmondta: december elején miséztek először a felújított belvárosi Szentháromság-templomban, de a járvány miatt később lesz csak az ünnepélyes átadása.

A barokk stílusú belvárosi templom külső homlokzata megújult, belül restaurálták a freskókat. Felújították a padokat, a gyóntatószékeket, a mellékoltárokat, korszerűsödött a világítás, új padlólapokat tettek le, és a tervek szerint megújul majd a szentély is. A ferences rendházat az eddigiekhez hasonlóan szeretnék közösségi célokra is használni; pályáznak azon helyiségek felújítására, amelyek a zarándokturizmus céljait szolgálhatják majd.

A plébános kitért arra is, hogy a klasszicista stílusjegyeket viselő vártemplom is teljes mértékben korszerűsödött.

Nyitókép: Szolnok Belvárosi Római Katolikus Egyházközség