Megújult koncepcióval várt a Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében 11. alkalommal megvalósult Budapest Central European Fashion Week: a 15 magyar és 4 régiós tervező négy különleges fővárosi helyszínen, prezentáció formájában mutatta be őszi-téli kollekciójának darabjait.

A február 2. és 6. között tartott eseményen a divat iránt érdeklődők és iparági szakemberek a hétvégi prezentációk mellett összesen 25 kísérőrendezvényen vehettek részt a Budapest Central European Fashion Week AW 23/24 alatt. A programokon összesen körülbelül ezer érdeklődő jelent meg, akik többek között tematikus workshopokon, kedvezményekkel egybekötött showroom-látogatásokon vehettek részt, a Fashion Streeten nyitott BCEFW pop-up store-ban pedig hazai márkák termékeit vásárolhatták meg.

A megújult BCEFW fő eseménye, a tervezői prezentációk bemutatása február 4-én és 5-én zajlott Budapest négy ikonikus épületében: a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtárban, ahol körülbelül ezren tekintették meg a magyar márkák mellett a két szlovák és két lengyel tervező 2023/24-es őszi-téli kollekcióit.


63e4b9fe4291447b444bd196.jpg
Borbala kollekciójának bemutatója a XI. Budapest Central European Fashion Week-en a Nemzeti Táncszínházban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

„Az idei évben immár tizenegyedik alkalommal rendeztük meg a BCEFW-t, amely ezúttal egy jelentős koncepcióváltáson esett át. A kifutós bemutatók helyett ez alkalommal kreatív prezentációs bemutatkozási lehetőséget biztosítottunk a tervezőknek, akiknek ez kiváló alkalom volt arra, hogy saját karakterjegyeiket az egyedi koncepciók mentén juttassák érvényre” – fogalmazott Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.

Az esemény idei koncepcióváltása egy hosszú távú stratégiai átalakítás kezdete, 

melynek egyik fontos pillére, hogy az MDDÜ 2023 januárjában felállította a BCEFW eseményt támogató szakmai grémiumot, az Advisory Boardot. A tanácsadó testület elsődleges célja a közép-kelet-európai divatszektor működésének és vonzerejének fejlesztése, a hatékonyabb támogatási rendszer kialakítása a hazai és régiós tervezőkre és a fiatal tehetségekre fókuszálva, valamint az aktuális, divatipart érintő kérdések megvitatása, figyelembe véve a különböző fenntarthatósági és technológiai szempontokat is.

Mindezen célok eléréséhez a tanácsadói testületbe olyan prominens, nemzetközileg elismert iparági szereplők kaptak meghívást, mint Violetta Fedorova, az ukrán Vogue magazin online főszerkesztője, Aleksandra Szol, a MODIVO e-commerce, marketing- és kreatív igazgatója és Baldaszti Péter, a Vanguards Group (Nanushka, SUNNEI, Aeron) alapítója és vezérigazgatója.

A közép-európai régió legnagyobb divateseménye hazai hírességeket és külföldi szaktekintélyeket egyaránt vonzott, 

például az olasz, a cseh és az ukrán VOGUE, a szerb ELLE, az amerikai 10Magazine és a brit Forbes szerkesztőit. Mindemellett a prezentációk során olyan nemzetközi influenszereket lehetett felfedezni, mint a fővárosba szezonról szezonra visszatérő olasz Gili Biegun vagy a New York-i Suarez testvérek. Az eseményen a legnagyobb forgalmazók közönségét is köszöntötték a szervezők, a hazai márkák által BCEFW-n bemutatott őszi-téli kollekciókat az eseményt követően milánói, párizsi és New Yorki-i showroomokban is megtalálhatják majd a külföldi vásárlók.

Nyitókép: a lengyel Szczygiel kollekciójának bemutatója a XI. Budapest Central European Fashion Week-en a Néprajzi Múzeumban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán