Megújult külsővel fogadja a zarándokokat a lébényi monostortemplom

 
(MTI) ? A száz zarándok Budapestről indult el gyalog, két csoportban. Ez a létszám azonban folyamatosan bővül az útközben csatlakozókkal ? mondta a szervező Szent Jakab Baráti Kör elnöke.
 
Dukát Csilla szerint a mintegy 200 kilométert hét megállóval teszik meg, éjszakánként iskolai tornatermekben, illetve kollégiumokban szállnak meg.
  
A magyarországi Szent Jakab út végpontján, Lébényben ünnepi misével, koncertekkel, kiállítással fogadják őket ? mondta Kovács Gábor polgármester. Ezen túl tájékoztatást kapnak a Szent Jakab plébániatemplom történetről, amely Magyarország középkori építészetének egyik legjelentősebb emléke. A becses műemlék tetőszerkezetét nemrégiben helyreállították, málló kődíszeit döntően európai uniós pályázati forrásból magyar állami társfinanszírozással restaurálták.
 
A templombelső mennyezete viszont megújításra vár ? mondta Gőgh Tibor plébános. Egyelőre felállványozták, deszkából álmennyezetet építettek, így a téglaboltozatból kipergő vakolat arra hullik rá, védelmet nyújtva a híveknek és a templom látogatóinak.
 
A Szent Jakab út magyar szakasza Lébénytől három napi járásra csatlakozik az osztrák szakaszhoz. Ezt az utat negyven-ötven zarándok a Jakab-napi megemlékezést követően teszi meg ? közölte Dukát Csilla.
 
A világörökség részét képező El Camino (az út) néven ismertté vált, mintegy 800 kilométeres zarándokút egy francia kisvárosból indul, és a Spanyolország északi részén fekvő Santiago de Compostela városába vezet el, amelynek katedrálisa Szent Jakab apostol földi maradványait őrzi. Ehhez az úthoz ma már több európai országból kiinduló út kapcsolódik.