Megújult Ürményháza katolikus temploma

(MTI) A templom felújítását szombaton ünnepelték meg egyházi szertartással, vajdasági, magyarországi és szerbiai kormánytisztviselők jelenlétében. A most 850 lelket számláló, főleg magyarok által lakott, egykor kőolajmezejéről híres falu templomának betonból épült tornya két évtizeddel ezelőtt földrengés miatt megrepedt. A helybeliek 2005 óta gyűjtötték a pénzt a torony és a templom felújítására, amelyet végül 2011-ben sikerült elvégezni, már csak a kerítés befejezése maradt hátra.

 
A kilenc millió dináros (24 millió forint) beruházást az ürményháziak mellett támogatta a német katolikus egyház, a helyi önkormányzat, a vajdasági tartomány, valamint a magyar és a szerb kormány.
 
A Vajdaság nagyberuházási alapjából kapott pénzből jelenleg az iskolát újítják fel Ürményházán, ahol tervezik a művelődési ház korszerűsítését is.