A megváltó Halál

A szeptemberi Mahler-fesztiválon valóságos reveláció fogadta a holokauszt áldozatául esett csehországi német zsidó zeneszerző, Viktor Ullmann operáját: a nácik theresienstadti látványtáborában született egyfelvonásos keletkezéstörténete, illetve a csodával határos fennmaradása éppúgy figyelmet követelt magának, mint az opera lenyűgözően elegyes - a kabarésongtól a lutheri korálidézetig (Ein feste Burg is unser Gott) terjedő - zenei világa, s végzetes dramaturgiai merészsége. Akárcsak szeptemberben, úgy most is a Budapesti Fesztiválzenekar, valamint a Lukáts Andor által igazított, fiatal operaénekesekből álló társulat adta elibénk az embertelenséggel szemben sztrájkba lépő Halál parabolisztikus történetét. A zenei vezető ezúttal is a kisopera magyarországi színrevitelének spiritus rectora, Fischer Iván volt, jóllehet a karmesteri teendőket átengedte idei vendégasszisztensének, a kanadai Julian Kuertinek. Az ifjú dirigens rászolgált a bizalomra, s igen kiváló teljesítményre sarkallta zenekarát, s hasonló elismeréssel szólhatunk a kopott zakós halált alakító basszistáról, Cseh Antalról, a kettős szerepben (Harlequin, Katona) fellépő tenorról, Megyesi Zoltánról, vagy a bariton Molnár Leventéről, akinek a címszerep, az egyetemes háborút proklamáló, s a halált feldühítő Overall császár partéja jutott.

Lukáts Andor rendezése mindvégig biztos érzékkel különítette el egymástól a példázatos jelenetek olykor metszően gunyoros, máskor meg éppenséggel emelkedetten lírai vagy nosztalgikus mozzanatait. A kör alakú emelvényen zajló cselekmény ez alkalommal is lebilincselőnek bizonyult, s habár kisebb színészmesterségbeli botlások és bakik - fájdalom - jócskán előfordultak ez estén, azért a "kézműves Halál" tiszteletét hirdető zárónégyes mindenszentekkor is az emberi élet eldisputálhatatlan, s a legpokolibb körülmények között is váltig orozhatatlan méltóságáról tanúskodott.