Megvannak a Kaszás Attila-díj jelöltjei

Egyéb

kaszasattilaHatodik alkalommal adják át a Kaszás Attila-díjat, amelyet 2008-ban alapított Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és a MOZAIK Művészegyesület, és amely magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: a díj egyik legfontosabb sajátja, hogy a szakmán ítélik oda a színművészek saját kollégáiknak. Idén Borovics Tamás a Szegedi Nemzeti Színház, Nyári Oszkár a kaposvári Csiky Gergely Színház, Vass György pedig az Újszínház társulatának tagja jelöltek a díjra ? mondta el a polgármester.

Az első két fordulóban a hazai és határon túli színházak művészei maguk közül választották ki a díjazottról döntő közönségszavazás három jelöltjét. Az érdeklődők mostantól a www.kaszasattiladij.hu honlapon, majd májustól sms-ben és telefonon is voksolhatnak; a díjat júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) adják át.

?Személyesen nem ismerhettem, de örömmel tölt el, hogy ebben a formában közöm lehet a személyéhez, a róla elnevezett díjat pedig büszkén adom tovább? ? mondta el Bányai Kelemen Barna, aki 2012-ben nyerte el a Kaszás Attila-díjat, amelynek fő mottója ?Embernek lenni nem szerep?, és elsősorban a művészi közösségért végzett munkát helyezi előtérbe.

A jelöltek bemutatása után a MOM Kulturális Központban kiállítás is nyílt a 2007-ben elhunyt művészről. A tárlatot megnyitó Halász János kultúráért felelős államtitkár kifejtette: Kaszás Attila szakmájából és tehetségéből adódóan szinte mindig szerepet játszott, egyetlen szerepet mégsem kellett eljátszania: a jó ember szerepét. ?Személye - sajnálatos halála óta -  kovászként hat. Megmutatja azt, hogy milyen összetartó ereje van a művészetnek, megmutatja azt, hogy a tehetség ereje milyen messzire ható dolgokra képes? ? hangsúlyozta Halász János.

A Nemzeti Színház, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Vígszínház, valamint a színésztársak, barátok fényképeiből, írásos visszaemlékezéseiből és tárgyi emlékekből összeállított kiállításnak április 30-ig a MOM Kulturális Központ, majd a XII. kerületi polgármesteri hivatal Folyosógalériája ad otthont.