Gubis Mihály (Békéscsaba, 1948 ? Mundelsheim, 2006) Mokos József festőiskolájából indult, majd a jó nevű Fajó Jánosékkal dolgozott együtt, utána a szentendrei, ?non-konformista és életigenlő? Vajda Lajos Stúdió tagja lett. Alkotók, akiktől vagy akikkel csak tanulni lehetett. Gubis bekerült az országos művészeti vérkeringésbe, és tehetsége révén rangot vívott ki magának.
Kortársai mára a tanagyagból ismert művészek. Gubis háttérben maradt: ragaszkodott szülővárosához, Békéscsabához. Neve így nem került be a kánonba, de pont ez az elszigeteltség hozta ki belőle, hogy az elsők között és nagyon érzékenyen reagálhatott a művészet európai, sőt egyetemes újításaira. A konstruktív áramlatokhoz és stílushoz sorolható indulása nagyon magas szintűnek és figyelemreméltónak számított. Ez alapozta meg pályáját.
Ezután elhagyta ezt a fajta rendezettséget, fellazultak és élettel töltődtek meg vonalai, hogy azután szinte zabolátlan vonásokká váljanak. Túllépve a papír, vászon, fa, fém klasszikusnak számító anyagán, mindenben meglátta a lehetőséget, hogy kifejezhesse önmagát.
Mielőtt hozzálátott volna napi munkájához, mindig azt mondta, hogy ?megyek a műterembe játszani?. Ahogy a zenészek játsszák el a műveket, vagy a sportolók élik meg versenyeiket, úgy játszotta végig életművét Gubis Mihály is. A grafikusként induló alkotó, túl a festészeten, harmincévnyi pályafutása végén legszívesebben szobrászattal foglalatoskodott. Művészetét szimbólumokra redukálta, és motívumai révén mesékre vágyott, melyeket, rá emlékezve, mára mi fűzhetünk tovább.
Kiállítása 2019. január 31-ig látogatható a Munkácsy Mihály Múzeumban.
