Budapest éjszakája
szól
címmel megjelent a Makám új lemeze. A korongon a száz éve elhunyt Ady Endre
tizenhét megzenésített verse szerepel, amelyet a 35 éve alakult csapat
tavasszal élőben rögzített.
„Megtaláltam
a magam Adyját, és azt hiszem, ez a lemez is megmutatja az ő gazdagságát. Azt
is, hogy mélyen istenhívő volt, emellett csodálatos szerelmes verseket írt,
politizált, magyarsága fontos témája volt. Mindenkivel harcolt, még a halállal
is” – fogalmazott Krulik Zoltán, a Makám vezetője, dalszerzője, énekes-gitárosa.
A Makám Ady-műsora a bécsi Collegium Hungaricum felkérésére, a költő halálának századik évfordulója alkalmából született. Idén januárban a magyar kultúra napján tíz dalt mutattak be az osztrák fővárosban. A repertoár időközben tovább bővült.
„Ady
legismertebb, nagy versei közül azokat vettem elő, amelyeket én is nagyon
szerettem, és úgy gondoltam, hogy jól fognak szólni zenekari kísérettel. Így
készült el például az Őrizem a szemed
és a Párisban járt az ősz. Másrészt
számos rejtőzködő kincset találtam Ady életművében, amelyek nincsenek benne a
köztudatban, de fontosnak éreztem feldolgozni” – mondta Krulik Zoltán. Ady
zeneisége nagyon gazdag volt, ezért az ő megoldásaiban is benne van a népzene
mellett a kortárs zenétől a rock and rollig, a heavy metálig számos stílusjegy.
A címadó Budapest éjszakája szól a kevésbé ismert Ady-versek közé tartozik. A zenész elmondta, hogy Adyhoz hasonlóan vidékről került fel a fővárosba és bár a lelke mélyén ma is vidékinek érzi magát, nagyon szereti Budapestet.
„Ady
utálta Budapestet, ez kiderül a leveleiből, de a Budapest éjszakája szól című versében nagyon finoman fogalmaz. Bár
a pesti értelmiség rajongott érte, kisebbségi érzése volt, voltak olyan körök,
amelyek felé mindig vidékinek érezte magát. Érdekes, hogy amit ebben a versben
leír, az lüktet ma is a hétvégi budapesti szórakozóhelyeken, a belvárosban” – szögezte
le a zenekarvezető. Az anyag az idén 35 éves Makám első koncertlemeze.
A
lemezanyagot a Makám november 15-én pénteken a Pestújhelyi Közösségi Házban is
eljátssza, de a fő bemutató másnap lesz a Fonó Budai Zeneházban, ahol az
együttesben Krulik Zoltán mellett Magyar Bori (ének), Kuczera Barbara (hegedű,
ének), Vázsonyi János (szaxofon), Bata István (basszusgitár) és Varró Zoltán
(ütőhangszerek) áll színpadra.
A Makámot a magyarországi világzene egyik úttörőjeként szokás emlegetni, szintetizált és több kultúrából hozta össze egyedi muzsikáját. Az együttes szellemi elődjének tekinthető Creativ Studio Öt (C.S.Ö.) 1975-1980 között működött, 1980-tól 1984-ig Makám és Kolinda néven létezett Krulik Zoltán zenekara, amely 1984-ben lett Makám és azóta több mint húsz stúdiólemezt készített.
Nyitókép forrása: Fonó Budai Zeneház