Meidzsi tennó átveszi az uralmat Japánban

Egyéb

A Tokugava-sogunátus befejezésével a Mucuhito, azaz Meidzsi tennó császár kormányra lépésével megkezdődik Japán felemelkedése a modern nagyhatalmak közé. A fiatal tennó, aki okos kancellárokkal és tanácsadókkal veszi körül magát, még uralkodása első évében Kiotóból a Tokióvá ("keleti főváros") átkeresztelt Edóba teszi át székhelyét, és nagyszabású reformprogramot vezet be. Az ún. Meidzsi-reform évei nagyarányú politikai és szociális változásokat hoznak Japánban. A lakosság tömegei azonban alig részesednek ebből. Az új császár kezdetben a Tokugava-állam érintetlen közigazgatására támaszkodik és óvatosan lát hozzá Japán átszervezéséhez. Az ország katonai biztonsága áll az első helyen. Ütőképes hadsereget és mozgékony hadiflottát építenek. A tennó rögtön kormányzása kezdetén bevezeti a feudális rendszer felszámolását, azaz a hűbérbirtokok visszavételét, ami lehetővé teszi a közigazgatás modern centralizálását. A tennó lesz a legfőbb uralkodó, a nép pedig közvetlen alattvalója. Ezek a reformok nem mennek azonban nehézségek nélkül, mivel a kormánynak kártalanítani kell a hűbérurakat. Őket császári hivatalnokokként integrálják az államba, az újonnan létrehozott prefektúrákat és kerületeket igazgatják, amelyek a régi hűbéri rendszert váltják fel. Így teljesen új szociális rend jön létre. A lakosság három osztálya: a nemesi osztály (kazoku) 5 különböző ranggal, a hűbéresek osztálya (shizoku) és a polgároké, akikhez a páriákat - a legszegényebbeket - is sorolják. Az első évben "kegyelmi rendeletben" a tennó beleszólási jogot ígér a népnek a kormány mellett. A parlament felállítására való kísérletek mégis kudarcot vallanak. Különös hangsúlyt helyeznek a külföldön megszerzett ismeretekre, amelyek főleg a gazdaság felépítésében akarnak hasznosítani. De a japán nevelésügyi is új formát kap: bevezetik az általános iskolakötelezettséget, az iskolaügyet újjászervezik. Több nyugati tudományt is felvesznek a tantervbe. Fontos szerepet játszik az erkölcsi nevelés, amelyben túlnyomórészt konfuciánus és sintoista gondolatok uralkodnak. A lojalitás, az emberszeretet, a vitézség és a bátorság számítanak követendő példának.