Az Árpád híd tövében él még az a bizonyos régi óbudai hangulat: a Korona tér, a Kiskorona utca, és a Mókus utca által határolt tömbben büszkén áll az Óbudai Társaskör épülete, melynek múltja, mint Óbudáé, a római korig nyúlik vissza. Miféle csodákat tartogat a városrész? Az ember nem is hinné. Házainak falairól vissza-visszaköszön a Krúdy-féle romantika. Az író Óbudához való kötődését idézte fel a Melletünk címet kapott est legelején Grecsó Krisztián is. ?Sokat halljuk mostanában, hogy amit nem írtak meg, az nem is létezik. Óbuda esetében ez épp fordítva van: a régi Óbuda csak az író emlékezetében létezik, onnan ismerhetjük meg azt? ? mondta. Bizonyos tekintetben ezt teszi Grecsó Krisztián is: regényeiben sokszor a Viharsarok helyszínei elevenednek meg úgy, ahogy ő azt fiatalkorában megélte. A falu zárt világa meghatározó élmény mindkét Grecsónak: erről is beszéltek ők ketten ezen a közös esten, tánccal, zenével, irodalommal.
Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regénye a nyolcadik kiadásnál tart, a belőle készült színdarabot a bécsi Theater Brett mutatta be 2014 tavaszán. A könyvből kiindulva Grecsó Zoltán koreográfiát is készített: a táncművész és koreográfus 10 év szakmai múltja alatt közel 60 különböző produkcióban vett részt, 2011 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, 2009-ben pedig létrehozta saját improvizációs stúdióját, a Willany Leó improvizációs Táncszínházat is. A Mellettünk előadásaira épp New Yorkból érkezett haza. ?Öcsém Grecsó Zoltán táncművész, édes-bolond zseni, amikor kerekezik haza, és a csomagtartóban ott ül Zokni, a kutyája, megáll a Ráday utcában az élet? ? írta róla Grecsó Krisztián. Azt pedig, ők együtt miféle világot raknak művészetükkel össze, igazán érdekes nézni.
Ezen az óbudai esten az író Grecsó Megyek utánad című, tavaly megjelent kötetéből, valamint novelláiból olvasott fel egy válogatásnyit: megtudhattunk, milyen is az az Orosz nyár, az Anyám első süteménye és az Össze kéne szedni pedig a családi történetekből és legendákból merített egy-egy kanállal. A táncművész Grecsó, Döbrösi Laura éneklő dúdolására és Kertész Endre csellójátékára szintén az elhangzottakról mesélt, csupán egy másik nyelven. ?A tánc nem magyarázza a szöveget, nem pantomim? ? írták már a programajánlóban is. A témák az élet stációit követték: kezdődött fiatalsággal, felelőtlenséggel, folytatódott szívszakadással, elválással. Az idő volt itt a főszereplő, megmutatta, hogyan vesznek el évek, világok. Pedig a produkció alig volt több mint másfél óra: sokkal többnek tűnt. Talán azért, mert volt benne tartalom, és ez a mai, műanyag világban különös.
