Néhány perccel az Csokonai Nemzeti Színházban lezajlott Akár Akárki című előadás után a nézők ugyanabban a színpadtérben fogadhatták a zenés-táncos amoralitás alkotóit, Újhelyi Kingát, Kiss Gergely Mátét, Pál Hunort, Steuer Tibort és Ákosi Árpádot, illetve a közönségtalálkozóval egybekötött beszélgetés moderátorát, Mispál Attilát. Az előadás részletein merengő, azokat egymással megvitató nézők a vörös függöny előtt helyet foglaló művészek felé fordultak a katarzis tagadhatatlan tüneteivel, s miután mindenki kényelmesen elhelyezkedett ebben a nyomasztó, fikció és valóság tengelypontján működő izgalmas térben, Mispál az ötödik előadás körülményeire helyezte a hangsúlyt. S míg formálódtak az első gondolatok, az embernek rögtön hiányérzete támadt: egy hetedik székre vágyott, ott szélen. Egy hetedikre, amelyen Borbély Szilárd ül.
Az Akár Akárki utolsó előadása óta eltelt csaknem másfél hónap. A szünet kapcsán Pál Hunor elmondta, kockázatosnak találta az újbóli színpadra lépést, hiszen egy hihetetlenül komplex előadásról van szó, amelynek érzése szerint még nincs meg a ?bejáratott biztonsága?. A szakmai elhivatottságáról és kísérletező kedvéről is ismert színészt ugyanakkor a szövegösszemondó próba meggyőzte arról, hogy készen állnak a darab ötödik előadására. Újhelyi Kinga hozzátette, számára azért volt érdekes a visszatérés, mert ő leginkább arra volt kíváncsi, hogy mit tud még hozzáadni szerepeihez, amelyek megformálása során mindig van valamilyen spontán dolog, s többek közt ez adja a játék izgalmát.
A művet színpadra álmodó Árkosi Árpád a szöveg és a szerzői szándék érzékeltetésének nehézségéről, valamint a karakterisztika bonyolultságáról beszélt a következőkben. A színészeknek összesen huszonhét alakot, sorsot kell megformálniuk az Akár Akárkiben, ami komoly feladat egy ilyen ?szertelen darab?, ?puzzle játék? esetében. Az előadáshoz organikusan kapcsolódik továbbá a tér, illetve a közönséggel folytatott interakció, amely minden alkalommal egy izgalmas kísérlet: vajon megfordul-e a néző, követi-e pontról pontra a történéseket, partner-e ebben a teátrális ?kibeszélő show?-ban, részt vesz-e ? s ha igen, miképpen ? e különösen intim közegben zajló, a színészekkel és a nézőtársakkal közösen alakított értelmezői, létösszegző folyamatban?
Testszínű műbőrruhában és markáns sminkben jelenik meg a halál az Akár Akárkiben, amelynek megformálója Steuer Tibor. A Csokonai Nemzeti Színház egyszemélyes tánckarát alkotó művész az egyetlen állandó figurát alakítja a darabban: ő nyitja és zárja az egyes stációkat, ő a biztos pont, az előadás nélkülözhetetlen, szerves része. A rendező Tibor karaktere kapcsán megjegyezte, hogy nem akartak egy hulla bábbal dolgozni, mert úgy gondolták, hogy az egy idő után nem tud elég erős lenni, így Katona Gábor koreográfussal úgy döntöttek, hogy a halált egy élő ember fogja játszani, aki mintegy narrátorként vesz részt a drámai cselekmény kibontakoztatásában.
A következő néhány percben a próbafolyamatokba engedtek betekintést az alkotók: megtudtuk, hogy egy régen varrodaként, ma már próbateremként működő térben kezdték meg a munkát, s csak nagyon későn tudták elfoglalni azt a helyiséget, amelyben életre keltik a szöveget. Addig ?elméletben? játszottak, odagondolt kellékekkel, képzelt szituációkkal, aktusokkal. Ez nehézséget jelentett, hiszen a tér lényeges cselekményszervező erőként funkcionál a darabban.
Ezt követően egy közönségkérdésre válaszolva Ákosi a darab genezisét vázolta fel. A rendezőnek ? akinek Borbély Szilárd szinte szabad kezet adott az Akár Akárki kapcsán ? három éve volt egy kísérlete ezzel a drámai alkotással a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Thália Színház koprodukciójában, de azt érezte, ?még nem végezte el a dolgát? a darabbal. Debrecenben más alkotókkal, más helyszínen pedig most újra műsorra került az előadás. A szereplők, színpadi zenészek, technikai szakemberek együttműködéséről, a darab életre hívásába fektetett munkáról, a brechti módszertan alkalmazásáról beszélt a továbbiakban, miközben a közönségtalálkozó második feléhez közeledtünk.
Az ezt követő percekben a beszélgetőpartnerek elárulták, hogy kinek mit adott az Akár Akárki, illetve mi az, amit a darab kapcsán felfedeztek önmagukban, színészi képességeikben, valamint a szerző alkotói univerzumában. Újhelyi Kinga szerint a mű terápiaként is működik, kiemelte Borbély Szilárd humorát és messzemenően komplex filozófiai, kultúrtörténeti ismereteit. (Ákosi Árpád hozzátette, hogy voltak olyan összetett utalások, szerzői elképzelések, amelyeket nem tudtak feldolgozni a szöveg színpadra teremtése során, mert úgy érezték, hogy azok már ?színházilag nem értelmezhetők?.) Pál Hunor Borbély mélységeit emelte ki, majd a munka gyötrelmes, de felemelő voltáról beszélt. Kiss Gergely Máté a közreműködőkkel való együttpulzálást, partnerséget hozta fel, majd megtudtuk, hogy Steuer Tibornak is lett volna egy pármondatos monológja, de az végül kimaradt az előadásból ? Tibor mosolyogva jegyezte meg, hogy ő ezt annyira nem is bánta. A közönség reflexiói is rámutattak, hogy a halál szerepét magára öltő táncművész kiválóan helyt állt az Akár Akárkiben.
A beszélgetés záróakkordjaihoz érve a színpadtér létrejöttének mikéntjeire helyeződött a hangsúly. A rendező háláját fejezte ki a Csokonai Nemzeti Színház felé a kellékek és a forgószékek biztosításáért, amelyek révén ? nyugodtan mondhatjuk ? az előadás egyedülálló színházi élményben részesíti a nézőt. Hogy hogyan hat a folytonos pozícióváltás a közönségre, arra Kiss Gergely Máté is kíváncsi volt, így az egybegyűltek felé fordult kérdésével. A nézők válaszai és a helyszínen végzett gyors közvélemény-kutatásom szerint a látogatók megdöbbentőnek, különösnek, izgalmasnak találják az elsőre talán valóban idegennek tűnő, de rendkívül mély nyomot hagyó, családiasan intim térelrendezési eljárást.
Mispál Attila utolsó kérdése egy minden bizonnyal sokakat érdeklő témára fókuszált: lesz-e folytatás, megelevenedik-e újabb Borbély-dráma Debrecenben? Ákosi Árpád optimista ezzel kapcsolatban, elmondta, ha van rá igény, ő szívesen fordul újra a szerző szövegeihez. A rendező célja az volt, hogy olyan előadás szülessen az Akár Akárkiből, amely méltó Borbély Szilárdhoz. Talán nem lépek ki a szerepemből, ha azt mondom, ez sikerült.
Zahorján Ivett
Fotó: Máthé András
