Susan Blakney New York-i restaurátornő az összeomlott Port-au-Prince-i katedrális falának törmelékeit kutatja át, a freskók kis töredékeit igyekszik összegyűjteni. A székesegyház Haiti kulturális örökségének kiemelkedő remeke, és falképeinek legnagyobb része megsemmisült a januári földrengésben. Ám az északi kereszthajó két freskója, amelyek közül az egyik az utolsó vacsorát, a másik Jézus megkeresztelését ábrázolja, lényegében érintetlen maradt - írja helyszíni riportjában a The New York Times.
"Úgy tűnik, itt a törmelék alatt vannak kisebb töredékek" - jelzi kollégáinak a 62 éves Susan Blakney. A munkát a washingtoni Smithsonian Institute szervezi, amerikai restaurátorok irányítják a haiti közreműködőket a romok alól kimentett, súlyosan károsodott festmények, összetört szobrok rendbe tételében.
A haiti művészek és kulturális aktivisták hónapokig maguk végezték a munkát, de az amerikaiak tapasztalatot és különleges felszerelést hoztak magukkal, és ennek javarészét magánpénzekből finanszírozták. Ez a gyors, más országok kormányaival együttműködve megvalósított, magán- és közpénzeket mozgósító amerikai kulturális diplomácia élesen különbözik attól az apátiától, amelyet bírálóik szerint az amerikaiak az iraki művészeti kincsek fosztogatása idején tanúsítottak a 2003-as inváziójuk idején.
A Smithsonian Institute vezetői szerint a projekt az elkövetkező másfél évben 2-3 millió dollárba kerül, ezt követően a központ működtetését átadják a haiti kormánynak. Susan Blakney két másik restaurátorral, a múzeum egyik kurátorával, valamint a Smithsonian mérnökeinek és tervező szakértőinek egy csoportjával érkezett a helyszínre. Feladatuk a földrengés és az azt követő zűrzavar okozta művészeti károk értékelése és az elvégzendő munkák felmérése volt.
A legjobban károsult műkincsek restaurálása nem kezdőknek való feladat lesz. Amennyiben az egyház úgy dönt, hogy meg kell őrizni a katedrális viszonylag épen maradt freskóit, amelyeket az 1950-es években haiti leghíresebb művészei festettek, akkor ki kell őket emelni a megrongálódott épületből - ez legalább annyira mérnöki, mint restaurálási feladat. Az amerikai szakemberek idejük javát a haiti restaurátorok kiképzésének fogják szentelni, hogy aztán átadhassák nekik a központot.
A mentési akció szervezésében vezető szerepet játszott Corine Wegener, a Minneapolis Institute of Arts kurátora, egyben a hadsereg leszerelt őrnagya, aki nem sokkal az iraki nemzeti múzeum kifosztása után Irakban teljesített szolgálatot. Corine-t annak idején elborzasztotta, ami ott történt. "Múzeumi szakemberként át kellett élnem, milyen sokk érte a múzeum iraki személyzetét. Meg sem próbáltam elképzelni, miként hatott volna rám, ha egy napon munkahelyemre beérve azt tapasztalom, hogy 15 ezer kiállítási tárgyat elraboltak."
Corine Wegener nem akarja, hogy a történelem megismétlődjön, és biztos volt abban, hogy minél előbb érkeznek szakértők a helyszínre, annál több művészeti kincset menthetnek meg. A Smithsonian az amerikai elnök mellett működő művészeti bizottsággal és különböző művészeti körökkel is felvette a kapcsolatot, hogy pénzügyi támogatást szerezzen a haiti projekthez. Eddig állami és magáncsoportoktól 366 ezer dollár gyűlt össze, de várható, hogy a teljes összeg is meglesz.
A szakértők csoportja négy napon át járta a múzeumokat, templomokat és könyvtárakat Olsen Jean Julien volt haiti kulturális miniszter kíséretében. Először a Nader művészeti múzeum romjait tekintették meg. Ez az intézmény 12 ezer festménnyel és szoborral rendelkezett olyan XX. századi haiti mesterektől, mint például Hector Hyppolite és Préfete Duffaut. Több ezer alkotás megsemmisült vagy megsérült, amikor a múzeum összeomlott. Megvizsgálták azt is, mi maradt meg, amikor a Centre d'Art művészeti központ bedőlt: ebben a műhelyben az 1940-es és 1950-es évek számos alkotója végezte tanulmányait. A földrengés utáni hetekben önkéntes segítők több ezer festményt mentettek ki a romok közül, majd két konténerbe rakták őket, azok pedig hetekig a tűző napon álltak az összedőlt épület előtt - így további károkat szenvedtek.
Az amerikai segítség "életfontosságú számunkra" - jelentette ki Patrick Vilaire szobrász, aki vezető szerepet játszott több megrongálódott könyvtár anyagának mentésében. Mások viszont sajnálkozásuknak adtak hangot amiatt, hogy erre a segítségre nem korábban került sor, vagy éppen úgy vélekedtek, hogy az amerikaiak inkább a látogatások és az értékelések terén jeleskednek, mint az igazi, gyakorlati segítségnyújtásban.
Amikor például Daniel Elie, a haiti nemzeti örökség megőrzésével foglalkozó hivatal vezetője találkozott a csoporttal annál a furnérbódénál, amelyben ő és csoportja a januári földrengés óta dolgozott, a beszélgetés kissé feszültté vált. Elie kollégája és tolmácsnője, Monique Rocourt kijelentette: elege van az olyan tanácsadókból, akik csak jönnek és semmit nem tesznek. "Ha még egy csoportot viszek a földrengés során komoly károkat szenvedett Jacmel városába, a helybéliek azt fogják hinni, hogy mi csak külföldieket kalauzolgatunk katasztrófát nézni. Ez cinikus beállítás, de az emberek ezt gondolják."
Maga Wegener, aki a földrengés óta harmadszor látogatott Haitiba, azt mondta: anélkül szeretnének segíteni, hogy kulturális imperialistáknak tűnnének, ezért fektettek hangsúlyt arra, hogy maguktól a haitiaktól kérdezzék meg először, mit akarnak tenni. "Nem akarjuk azt a benyomást kelteni, hogy mi mondjuk meg önöknek, mi akarnak". "Emiatt ne fájjon a fejük. Tudjuk, mit akarunk" - válaszolt az egyik haiti illetékes.
