DSZZS20220311338.jpg

Mentorprogramot indított az Opera a jövő operaénekeseinek felkutatására

OpeRajt néven indított mentorprogramot a jövő operaénekeseinek felkutatására a Magyar Állami Operaház. A zene világnapján meghirdetett új, országos tehetséggondozó kezdeményezés célja, hogy hidat építsen a zenei oktatás és a hivatásos operai gyakorlat között.

A Magyar Állami Operaház a hazai zenei élet meghatározó intézményeként fokozottan kiszolgáltatott a magyar énekesutánpótlás-képzés kihívásainak, miután az elmúlt harminc évben a felsőoktatásban magánének szakra jelentkezők száma az ötödére csökkent. Emellett az énektanárképzés és a professzionális operai gyakorlat között napjainkban olyan komoly szakadék húzódik, amely sok tehetségnek állja útját a pályára lépésben. Az OpeRajt program ezt az űrt kívánja kitölteni: közvetlen kapcsolatot teremt a tanárok, a diákok és az Opera között, miközben új perspektívát nyit a fiatalok számára.

A program első lépéseként nyílt pályázatot írnak ki olyan kiemelkedő énekmesterek számára, akik szakmai tudásuk mellett kellő elhivatottsággal és lelkesedéssel rendelkeznek a fiatal énekesek felkarolásához. A beérkező pályázatok alapján az Opera által kijelölt bírálóbizottság Budapesten és mind a 19 vármegyében kiválaszt egy-egy énekmestert, akik feladata 2026 januárjától a tanítás mellett a tehetségkutatás is lesz az Opera szakmai és anyagi támogatásával. Az énekmestereket a felfedezett és tanított fiatalok képzésében az Opera kijelölt művészei mentorálják, akik alkalmanként az órákat, tanszaki hangversenyeket is látogatják, és személyes példájukkal inspirálják a növendékeket. A diákok a hangi volumen tisztázása végett évente egy alkalommal a mentorok kíséretében az Operaház színpadán is kipróbálhatják adottságaikat, majd az év végén budapesti tanévzáró koncert ad alkalmat a bemutatkozásra – immár a nagyközönség előtt, amit az énekmesterek és a zongorakísérők számára egész napos szakmai program előz meg.

„Már nem mi leszünk itt, amikor a most kiválasztandó fiatalok színpadra állhatnak, de kötelességünk a jövőt segíteni – mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. – Ma nem gondolnak az autószerelők az operaénekesi pályára, mint történt az egykor Simándy József idejében. De ha a programnak köszönhetően egy vidéki énekmesternél ott lapul egy telefonszám, ami alapján egy tehetséges növendékét be tudja ajánlani, az sokat jelenthet a magyar operajátszás jövője szempontjából.”

Az OpeRajt program a szervezők szándékai szerint hozzájárul az operaénekesi utánpótlás biztosításához és a fiatal tehetségek pályán tartásához, emellett emeli a vokális képzés színvonalát, és országos szinten ad presztízst az énekmesteri hivatásnak. Az Opera így a tervek szerint nem csupán a jövő szólistáit, hanem a kórusok és gyermekkari együtteseik utánpótlását is támogatja.

A tavaly elindított Marton Éva Nemzetközi OperaStúdió és az idei évtől kétévente jelentkező I. Országos Operaverseny után a most meghirdetett OpeRajt program immár a harmadik olyan pillére a Magyar Állami Operaház énekesutánpótlás-nevelésének, amivel az intézmény feladatain túlmutatva, saját forrásaiból támogatja a jövő énekesgenerációinak fejlődését.

A pályázat jelentkezési határideje: 2025. november 15. A részletes pályázati kiírás az OpeRajt weboldalán érhető el.

Ez is érdekelheti

Teremi Dárius: Operát vezényelve együtt kell lélegeznem az énekessel

Az Operaház karmesterasszisztense, novemberben a Zeneakadémián vezényel. Karmesterként a zenekarral közös útkeresést szereti, magánemberként viszont nem dirigál.

Komolyzenésznek könnyűzenész vagyok, könnyűzenésznek pedig komoly

Nyitrai László zeneszerző több mint 130 színházi előadáshoz komponált zenét, október végén mutatják be új, III. Béláról szóló musicaljét.

Virtuózok gazdagítják az Anima Musicae évadát

Tradíciók és reményteli lendület – a 2025/2026-os évadra is meghirdeti Animato és Grandioso bérletét a zene lelkéről elnevezett együttes. Nagy sikernek örvendő Nádor termi vendégkoncertmester-bérletükön a legkiemelkedőbb hazai kamarazenekarok vezetőit, zeneakadémiai sorozatukon pedig ezúttal is világhírű élvonalbeli szólistákat hívtak vendégül.

Harcsa Veronika: A zene egy ősi gyógymód, egy ősi segítség

Miként éltethetők és adhatók át a klasszikus értékek a kortárs kultúrában? Harcsa Veronikával beszélgettünk.