Mese és musical a tatabányai színházban

Ritka, hogy egy előadás olyan sokáig műsoron tud maradni, mint A padlás. Mit gondol, miben rejlik a darab sikere?

Valóban, A padlás egy klasszikus, legendának is tekinthető színházi darab, szinte nincs is olyan magyar színház, ahol valamilyen formában ne került volna színre, nincs olyan ember, aki nem hallott volna róla. Akadnak azért olyanok, akik még nem látták, színházban például még én sem láttam soha. A dalok közül viszont nagyon sok gyerekkorom óta kísér, ezért szép feladat és óriási kihívás, hogy ennyi idő után és ilyen háttértörténettel foglalkozhattam vele. A siker fő oka talán az lehet, hogy kortalanná vált a története. Amikor egy darab megszületik, természetesen sok ponton kötődik a saját korához. Itt viszont sikerült a szerzőknek valami olyat írni, ami túlél mindenféle aktualitást, és valami egyetemesről beszél: az életről és a halálról. A szereplők a dalokban és a jelenetekben azt boncolgatják, hogyan érdemes élni, és vajon mi lesz velünk, ha el kell mennünk ebből a világból. Nem a halál utáni

élet némileg elcsépelt problematikáját feszegetik, hanem egyszerűen kapunk egy megszívlelendő üzenetet, hogy amíg emlékeznek ránk, addig valószínűleg életben vagyunk.

A színlap szerint a darabot 9-99 éves korig mindenkinek ajánlják. Ön szerint egy 9 éves gyerek is élvezheti A padlást, ha az ilyen komoly témákat feszeget?

Igen, úgy gondolom, hogy a 9 éves alsó korhatár abszolút komolyan vehető és komolyan is kell venni. Valószínűleg ezekkel a kérdésekkel ennél kisebb gyereket nem kell még a színházban terhelni. Otthon is szóba kerül a halál és az elmúlás kérdése már korábban is, hiszen ettől még a pici gyerekeket sem lehet teljesen megóvni. Úgy gondolom, hogy kilenc évestől fölfelé abszolút tudnak kapcsolódni ehhez a problémakörhöz. A darab nyelve és az előadás is olyan, hogy mesésen, a fantáziát is megmozgatva, nagyon sok humorral, kedvességgel, emberszeretettel feszegeti ezt a problémát.

Azt mondta, még nem látta színházban A padlást. Ezek szerint a saját rendezése lesz az első?

A Youtube-on elérhető régi, Vígszínházas előadást megnéztem. Az persze nagyon más, és én nem is igazán szeretek színházat felvételről nézni, de úgy gondoltam, hogy ennyivel mindenképp tartozom az eredeti alkotóknak. Ezt leszámítva viszont valóban nem láttam a darabot, de ez nem jelenti azt, hogy gyökeresen megváltoztattam volna. Ugyanazt a történetet állítjuk színpadra, nálunk is lesz egy szép, lomos, pókhálós padlás a színpadon, és a szereplők is ugyanazok, akik eddig. Természetesen attól, hogy más a rendező, mások játsszák, lehet, hogy kap olyan hangsúlyokat az előadás, ami más színházakban nem volt olyan erős.

Az, hogy a rendező nő, jelent valami különbséget, akár más darabok esetében is? Máshogy áll hozzá egy női rendező bizonyos kérdésekhez, mint a férfi kollégái?

Nehéz kérdés, de azt hiszem, hogy a végeredmény alapvetően nem kellene, hogy mutassa, férfi vagy nő rendezte az előadást. Beszélnek olyan fajta előadásról, ami esetleg egy női rendezésben máshogy működtet dolgokat, de ezek tényleg olyan nüanszok, hogy nem hinném, hogy érzékelhetőek. Ami nekem nagyon fontos volt, de ezzel bizonyára azok a férfi kollégák is így voltak, akik hozzányúltak A padláshoz, hogy azok a mély emberi problémák, amik a mesén túl megfogalmazódnak a dalokban, eljussanak a nézőkhöz.