Fogarasi Demeter bútorai a műtárgy és a használati tárgy homályos határán mozognak, amelyek egyedi történeteket mesélnek és érzelmileg hatnak ránk.
Fogarasi Demeter neve először 2014-ben, a Pinsofa 1. nevű kísérleti bútora kapcsán került a köztudatba. A gombostűkkel teli tűpárnát felidéző kanapéja óta azonban számos érdekes mű került ki a keze alól: a tervező ezekre a bútorokra úgy tekint, mint a tereket életre keltő tárgyakra, amelyek egyedi történetet mesélnek, és amelynek jelentésében a használója is kiemelt szerepet játszik. Vele beszélgettünk.
Gyermekként milyen dolgok, játékok kötöttek le?
Egyértelműen a LEGO volt a kedvenc játékom. Nagyon szerettem tervrajzok alapján építkezni, de hamar szétszedtem a kész építményeket, hogy saját, egyedi dolgokat készíthessek. Gyerekként nagyon szerettem még barkácsolni, fúrni-faragni is. Állítólag még olyat is mondtam, hogy „asztalos leszek, ha nagy leszek.”
Milyen közegben nőttél fel?
Édesapám Széchényi-díjas kémikusprofesszor, édesanyám színésznő volt, így egyszerre volt nagyon racionális és művészi a közeg, amiben nevelkedtem. Édesapám tanítgatott fúrni-faragni, édesanyám pedig kreativitásra és a szépérzékem fejlesztésére ösztökélt különböző játékokkal. Testvérem párja, aki egy generációval előttem jár, a gyerekkorom alatt több egyedi bútort is készített otthonukba saját kezűleg, ami gyerekként lenyűgöző volt számomra. Ez a légkör tagadhatatlanul meghatározta a pályaválasztásom.
Ipari termék és formatervező mérnökként végeztél a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Moholy-Nagy Egyetem bútortervező szakirányán szerezted meg a mesterszakos diplomádat. Egyenes út vezetett a hivatásod felé?
A BME-t még azért választottam, hogy legyen egy „tisztességes”/műszaki diplomám, a MOME-ra pedig már nagyon is tudatosan készültem. A két képzési forma egy nagyon szerencsés kombinációt eredményezett, ahol a racionális és a művészi oldalam egyaránt tudott fejlődni. Közben a MOME-s éveim alatt egy fél évet Dániában töltöttem a Royal Danish Academy-n, ami megalapozta bútortervezői karrierem.
Tudatosan készültél a tervezői pályára, vagy voltak kikacsintásaid?
Kikacsintások nem igazán voltak, mindig a tervezés és az alkotás állt a központban. B-tervként felmerült még a mérnöki pálya, ami szintén nem esik távol a kreativitástól. A kérdés inkább az volt, hogy mennyire merjek a művészet irányába mozdulni.
A MOME-t követően a Planbureau Design Studiónál dolgoztál. Milyen feladataid voltak?
Diákként, fiatal tervezőként nagyon inspirálóak voltak számomra a Planbureau munkái. A honlapjukat böngészve találtam náluk egy friss pozíciót, ahova gyorsan jelentkeztem is. Egy ilyen kis cégnél a feladatok változatossága az igazi előny, bútor- és terméktervezési, valamint grafikai feladatok mellett a cég operatív vezetésében is részt tudtam venni.
És hogy alakult, hogy sörfőző gépet vagy babakocsit tervezz?
Tervező-mérnök képesítéssel mindig is vágytam az ipari formatervezés komplexebb kihívásaira, talán ezért csöppentem bele ezekbe projektekbe. A Brewie-nál a sörfőzőgépük burkolatának és megjelenésének újratervezésére kértek fel. A babakocsis projekt a Planbureau-ból nőtte ki magát egy svájci startup projektté, amiben műszaki, mechanikai oldalról vezettem a tervezést, a megoldásainkból még szabadalom is született. E technológiaorientált projekteknél mindig a különböző megkötések és korlátokon belül való mozgás jelenti az igazi kihívásokat.
Mikor tudatosult benned, hogy a bútortervezés az, ami igazán passzol hozzád?
A téma már gyerekként is foglalkoztatott. Talán 8 éves lehettem, amikor „összebarkácsoltam” az első hokedlimet. Később a Műegyetem utolsó éveiben már tudatosan a bútortervezés felé vettem az irányt, több tervezési projektet követően a diplomám egy kültéri bútorcsalád tervezése volt. Mindezek mellett tudatosan a MOME-s éveim alatt döntöttem úgy, hogy energiám nagy részét a bútortervezésnek szentelem.
A neveddel sokan 2014-ben találkoztak először, a Pinsofa 1. elnevezésű kísérleti jellegű bútorod megjelenésekor. Milyen benyomásból született meg az ötlete?
A Pinsofa-t a Royal Danish Academy-n töltött szemeszter során terveztem, és lehetőségem volt megjelenni vele a neves Stockholm Furniture Fairen. Az első inspirációmat egy gombostűkkel teli tűpárna nyújtotta. A napsütötte stúdióban olyan látványt nyújtott, amiben egy új szépséget véltem felfedezni – onnantól tudtam: ezzel kell tovább dolgoznom. A fő célom egy játékos koncepció létrehozása volt, ami a mindannyiunkban rejlő gyermekre reflektál.
Hogyan alakult ki a végleges koncepció?
Koncepcióm a mindennapi használatban lévő tárgyak felnagyításán alapszik, a bútorban felnagyított gombostűk alkotják konstrukciót. Az ötlet szinte azonnal megszületett, amit már csak az arányok finomítása és a konstrukciós megoldások kitalálása követett. A tervezés manuálisan és 3D-ben párhuzamosan zajlott: a csomóponti kialakítások igényelték a legtöbb innovációt, amit szintén élőben teszteltünk. Az első prototípust teljes mértékben saját kezűleg építettem meg, ezalatt tanultam meg kárpitozni és hegeszteni is.
Miben áll e bútor kísérleti jellege?
Alkotásaimnál fontos a kísérletezés és maga a koncepció. Ilyen esetben nem szokványos kommerciális darabokról beszélünk, ezek a bútorok a műtárgy és használati tárgy homályos határán mozognak.
Szeretném, ha beszélnénk a Cross Chair and Stool bútoraidról is. Az én értelmezésemben ezek egyszerre felidézik a népi ülőkéket, sámlikat, miközben a modern, letisztult design is érvényesül bennük.
A Cross család a Pinsofa módszertanának folytatása. Alapja, hogy a már létező, hétköznapi tárgyakból készült bútor-makettek alapján, megfelelő arányú átméretezés után életnagyságú bútorok készülnek. A projekt vezér-témája a modern kézművesség volt, így olyan ötleteket szerettem volna megvalósítani, amik részben a népi jelleget tükrözik. Ezzel a projekttel nyertem el először a Moholy-ösztöndíjat 2016-ban.
Mennyire fontos a játékosság egy bútor esetében?
Számomra nagyon is fontos, de ez nem azt jelenti, hogy minden esetben szükséges. A bútorokra általában a tereket benépesítő, életre keltő, megszemélyesíthető tárgyakként szeretek tekinteni. Szinte minden darabnak van egy jelleme, karaktere, számomra ez teszi szerethetővé ezeket a tárgyakat.
A Frozen Textile Chair elnevezésű széked az anyaghasználat miatt izgalmas.
Ez a bútor a MOME mester diplomamunkám eredménye. A tervezés alapja egy természetes eredetű, biológiailag lebomló műanyag (PLA), és különböző természetes textilek kombinálásából előállított kompozit anyag. A célom egy olyan koncepció-bútor megalkotása volt, amivel ennek a különleges anyagnak a karakterét a megmunkálás folyamatának egy mozzanatában tudom megfogni. Az eredetileg lágy textil megfagy, a lehűlés közben merev anyaggá válik, a koncepció ennek a pillanatnak a megőrzése.
Mit gondolsz: mi a feladata a bútoroknak az életünkben?
Bútoraink jó esetben örök darabok, akár generációkat is átívelve. Alap, használati funkciójuk mellett fontos, hogy valamilyen módon kötődni tudjunk hozzájuk. Számomra lényeges, hogy környezetünkben
olyan szerethető tárgyakkal vegyük körül magunkat, amik mesélni tudnak, ezáltal színesebbé, érdekesebbé és teljesebbé tegyék életünket, életterünket.
Minden bútorod egyedi történetet mesél, egy költemény, írja a S/ALON Budapest. Miért fontos számodra, hogy egy bútornak legyen egy ilyen emocionális oldala is?
Az emberek emocionális lények. Bár a racionalitás elengedhetetlen része a társadalomnak, életünket mégis többnyire emóciók vezérlik. A pusztán használati funkciókra tervezett tárgyaknak is van emocionális tartalmuk, ezen felül bárki fel tudja őket ruházni ilyen tartalommal. Tervezőként számomra meghatározó, hogy ezt az oldalt is figyelembe vegyük, hovatovább funkcióként kezeljük.
Miből inspirálódsz?
Inspiráció bárhonnan és bármikor jöhet, a lényeg, hogy legyünk rá nyitottak. Fontosabbnak tartom a töltődést, ezért nagyon szeretek a természetben lenni, kikapcsolódni, ábrándozni. Ezek azok a pillanatok, amik lehetővé teszik, hogy alkothassunk. Ötleteket régebben teljesen intuitívan találtam, és inkább a szelekciójukkal küzdöttem. Később munkáimban észrevehető folyamatokat és mozzanatokat kezdtem el módszertanként újra alkalmazni. Mostanában egyre inkább anyag és technológia vonalon keresek ötleteket, ezáltal egy meghatározott úton tudok haladni.
Hogyan néz ki nálad a konkrét alkotófolyamat?
Általában megérzésekhez és elképzelésekhez szoktam ragaszkodni ötletek szintjén. Bár mindig körbejárom a témát és a lehetőségeket, a tapasztalat alapján sokszor az első ötlet a legjobb. Igazából nincsen konkrét módszerem, az ötletelés általában szabadon, random módon működik. Néha küzdelmes tud lenni, ezért fontos kitűzni egy kezdeti célt és határt szabni egy projektnek. A megvalósítást ezzel szemben abszolút pragmatikusan, ütemezve és módszeresen viszem végbe.
Milyen anyagokkal szeretsz dolgozni?
Alapvetően természetességéből kifolyólag nagyon szeretem a fát, élvezet dolgozni vele. Emellett nagyon szeretek innovatív vagy számomra újszerű anyagokkal dolgozni, ahol maga az anyag és az azzal való kísérletezés jelenti az inspirációt, az anyagban rejlő lehetőségek pedig a keretet.
Tavaly második alkalommal nyerted el a Moholy-ösztöndíjat. Milyen lehetőséget ad ez számodra?
Az ösztöndíj – az anyagi segítség mellett – megfelelő motivációt, támogatást és keretrendszert is nyújt egy projekt megvalósításához. Egy ilyen külső löket nélkül az adott ötlet lehet, hogy még évekig a „fiókban marad”. Az ösztöndíj számomra olyan lehetőség, amivel feltörekvő tervezőként érdemes élni, illetve kár kihagyni.
Az ösztöndíj kapcsán sikerült szorosabb együttműködést létrehoznom a Meshlin Zrt.-vel, akik többek közt különböző biokompozit anyagokkal foglalkoznak. A projekt eredménye a Breeze Chair lett, aminek formavilágát a közösen fejlesztett anyag inspirálta. A célunk egy olyan, műszaki alapokon nyugvó, a hagyományos ipari formatervezés szempontrendszere mentén kifejlesztett, lehetőleg sorozatgyártásra alkalmas szék megalkotása volt, amely kortalan eleganciájának köszönhetően bármilyen enteriőrben megállja helyét, ugyanakkor egyedi karaktere és anyaghasználata révén versenytársaitól jól megkülönböztethető.
A Breeze Chair egy 100%-ban lebomló biokomozitból készült szék. Mesélsz egy kicsit erről az anyagról: mit szeretsz benne?
Az anyag különlegessége, hogy a rétegelt lemez technológiával tud versenybe szállni, illetve annak alternatívája tud lenni Természetes és egyben lebomló alapanyag, mint a fa, de a rétegelt lemezhez képest könnyebben alakítható, mindemellett kedvező mechanikai tulajdonságokkal bír. A kihívást a projekt kapcsán az anyaggal való kísérletezés és az anyaghasználat határainak feszegetése jelentette.
Innen adja magát a kérdés: hogyan gondolkodsz a környezetvédelemről?
Legfőképpen az edukációt és a példamutatást tartom fontosnak a környezetvédelemmel kapcsolatban, hogy tudatosságra neveljük és ösztökéljük az embereket. Úgy gondolom, káros szokásainkon és tevékenységeinken igazán csak kollektív szinten tudunk változtatni, individuumként erre felhívni tudjuk egymás figyelmét. Nem szeretek negatívan állni a jövőhöz, hiszek benne, hogy van remény, és a sok károkozás ellenére orvosolni fogjuk tudni a problémákat.
Milyen terveid vannak?
Rengeteg tervem van, nemcsak bútortervezés vonalon. Ami biztos, hogy évről évre szeretném bővíteni a portfóliómat és további izgalmas bútorokkal megjelenni. A többi maradjon meglepetés.
Nyitókép: Kultúra.hu/Belicza László
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
