Párna a kisszékre
Élő klasszikusunk idén nyolcvanéves. Nemzeti ünnepünkön, március 15-én a legmagasabb fokozatú kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. Kányádi Sándor - a hivatalos formula szerint - a magyar irodalom közösségi elvű hagyományainak folytatásáért, az erdélyi kisebbségi lét mindennapjait az anyanyelv megtartó erejével ábrázoló irodalmi munkássága elismeréseként vehette át a díjat Sólyom László államfőtől, aki a nemzet egységének példájaként beszélt Kányádi Sándorról. Talán hozzátehető, hogy a korosztályok között is egységet teremt, hiszen felnőttnek és gyermeknek egyaránt szolgál okulnivalóval műveiben. Ki is igazít, amikor a gyerekversekről kérdezem:
- A kolozsvári Napsugár szerkesztőségében mi úgy tartottuk, hogy nincs gyerekvers vagy felnőttvers, csak vers van, és ezt vallom ma is. Olyan ez, mint egy kicsi asztal, vagy egy kicsi szék, a gyerekekhez kell méretezni, hogy felérje. Ha így sem érné fel a székről az asztalt, akkor párnát kell alá tenni alá, és így van ez a versek esetében is. Ha a versben olyan szavak szerepelnek, amelyeket esetleg még nem ért, akkor magyarázatot fűznek hozzá a szülők, vagy az iskolában a tanító néni. A gyerekeknek szóló verseknek ez célja is. Egyfajta nyelvművelés, szókincsbővítés. Persze ez nem valami saját találmány, ez "világtalálmány". Arthur Miller is írt gyerekeknek, és ő például összegyűjtötte azt a mintegy nyolcszáz szót, amit egy gyerek általában ismer. Ez után pedig a gyerekeknek szóló írásaiban módszeresen bővítette ezt a szókészletet. Mi nem ezt a fajta módszerességet követtük, hanem folytattuk, amit elődeinktől, például Benedek Elek apótól tanultunk, vagy a népköltészetből merítettünk. Lehet egy nyelvet egyszerűen is beszélni, és mindig csak azt mondani, hogy "esik az eső". De aki igazán ismeri az anyanyelvét, gazdag szókinccsel, sok kifejezést tud használni. Az eső záporozhat, suhoghat, verhet - ezeket segítenek elsajátítani a versek, már gyerekkorban is.
Mindent a maga idejében
Mi persze telhetetlenek vagyunk, és egyre csak várnánk az újabb és újabb köteteket, a meghitt, és varázslatos hangulatú író olvasó találkozókat. Kányádi Sándor azonban úgy vélekedik, mindennek meg van az ideje, mint a szalmakalapnak.
- Én úgy érzem, hogy a versírás fiatalabb korba való. Bár Illyés Gyulával ebben nem értettünk egyet, aki szerint nem tisztességes ember az, aki felhagy a versírással, én viszont amondó voltam, hogy egy bizonyos életkor után már jobb, ha az ember mással foglalatoskodik. Ekkor ő mosolyogva vállon veregetett. De hát természet dolga ez. Idén a nyolcvanadik évemet betöltöm, és tavalyelőttig még sűrű rendszerességgel jártam író-olvasó találkozókra. Tizenöt, húsz esztendőn át évi száz ilyen alkalom is volt. Igazából ma már fáraszt az utazás, és az is igaz, hogy én sokat beszélő vagyok, és egy-egy ilyen találkozó utána "másnapos" vagyok a sok beszédtől.
Eleven emlékek
Azok az író-olvasó találkozók azonban nem múltak, nem múlnak el nyomtalanul, és nem csak azon szerencsések számára, akik részt vehettek ezeken. Ilyen találkozók eredményeként is születhetett meg a budapesti Döbrentei téren álló Benedek Elek emlékkút, amelynek kezdeményezője Kányádi Sándor volt. Mint mondja, amikor gyerekekkel találkozott, azt ígérte nekik, ha egy gombóc fagyi áráról lemondanak, és azt a tanító néni segítségével egybegyűjtik, megépülhet Elek apó kútja, s ők részvényesei lesznek annak. Szabódása ellenére pedig a jövőben is lesz mód személyesen találkozni Kányádi Sándorral. Ilyen alkalom lesz például a Kaláka együttes jubileumi koncertsorozata, amelynek vendégeként ő is színpadra lép a Marczibányi téri Művelődési központban.
