Az AI nemcsak az alkotók, de a zenehallgatók munkájára is pályázik

Idén júliusban valami furcsa dolog történt a magyar zeneiparban: egy évekkel ezelőtt feloszlott kultzenekar egyszerre két új albummal jelentkezett 24 órán belül. Alkotói teljesítményként ez persze önmagában is megsüvegelendő lehetne, azonban nem a daldömpinges visszatérés ténye volt az, ami igazán hírértékűvé tette ezt az eseményt.

A Kistehén zenekarral esett meg talán először a magyar színtéren, hogy a mesterséges intelligencia vészjóslóan tekergő csápjai közvetlenül elérték az életművüket, akaratuk ellenére. Az említett két album ugyanis azért volt érdekes, mert Kollár-Klemencz Lászlóék nem is tudtak ezekről a megjelenésekről.

Ez nem az a Kistehén, aminek látszik

A zenekar esete kissé rendhagyónak tűnik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos pánikreakciók és a nyomukban kialakult diskurzusok fényében. Ugyanis nem az történt, hogy egy AI-eszközzel a Kistehénéhez nagyon hasonló zenét kreáltak valahol a világban, majd elkezdték azt áruba bocsátani – ez jelenleg az egyik legtöbbször kihangosított félelem az alkotóművészek és kreatív szakemberek részéről.

A Kistehén ügye ennél szürreálisabb. Valószínűleg egy alap magyaralter prompttal kísérletezhettek a „csalók”, nem kifejezetten a zenekarra hegyezhették ki a mesterséges intelligenciát. Ebből aztán az sült ki, hogy az egyik lemez leginkább egy Bagossy Brothers Company-dalcsokorhoz hasonlított, a másik pedig egy, a zenekar diszkográfiájában még inkább tájidegennek ható elektronikus album lett. Azaz nem tűnt ki olyan szándék ezekből a „dalokból”, hogy kifejezetten a Kistehén szellemi termékeivel igyekszik valaki visszaélni.

Ezek a zenekar életművétől elütő kamudalok ugyanis a Spotifyon a diszkográfia részeként jelentek meg és ahogyan akkor írtuk, a YouTube-on is megtévesztően tűntek fel. Az ügynek nem lett különösebb folytatása, a Kistehén Spotify-katalógusából már eltűntek az albumok, YouTube-on azonban még mindig elérhetők. Első ránézésre úgy tűnhet, mintha nem lett volna különösebben jelentős ez a történés. Pedig először fordult elő, hogy a magyar zeneipart közvetlenül érintve ilyen direkt módon, a szakmai párbeszéden túlra terjedve szélesebb nyilvánosság előtt is megmutatkozzanak a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatos problémák.

A streamingszolgáltatók csak a fejüket kapkodják

Mint arra az imént utaltam, ez talán az első ilyen névtelen „visszaélési” kísérlet a magyar színtéren. A feltételes mód nem véletlen. Ugyanis könnyen lehet, hogy kevéssé látványos formában, de már korábban felütötte a fejét hasonló eset a honi könnyűzenében, csak épp nem érte el a közvélemény ingerküszöbét.

2025 áprilisában az itthon kevéssé népszerű, de a nyugati zeneipar számára mértékadó Deezer streamingplatform közzétett egy becslést, miszerint a naponta feltöltött dalok közül több mint húszezer teljesen AI-generált tartalom – ez a napi feltöltési forgalom 18 százaléka.

Még megdöbbentőbb ez az adat, ha az év eleji becslés mellé helyezzük: januárban még tíz százalék körül jelezték a mesterséges intelligencia által gyártott dalok arányát. És ezek pusztán azok, amelyek teljesen AI-tartalmak: az olyan szerzemények, amelyek valamilyen részben AI-asszisztanciával jöttek létre, jóval nagyobb számmal kerülnek a publikum elé. (Hozzá kell tenni, hogy az AI-szűrésre fejlesztett eszköz valószínűleg az év eleje óta már pontosabban mér, ezért a növekedés egy része a sikeresebb azonosításnak is betudható.)

A vállalat vezetőinek álláspontját azonban jól ismerjük, hiszen az utóbbi időben többször is azt nyilatkozták, hogy optimisták a generatív AI-eszközök használatával kapcsolatban. Daniel Ek, a vállalat alapítója és igazgatója, valamint Gustav Söderström társigazgató is azt vallja, hogy a mesterséges intelligencia afféle kiterjesztése, segítő eszköze a kreatív elméknek az alkotásban. Bár sokan kritizálják ezt a meglátást, bőven akadnak olyanok is, akik osztják ezt a nézetet.

Gyakran ismételt kérdések

Sokak számára bizonyára ismerősek az ennek nyomán kiélesedett eredetiség-viták. Egyrészről alapvető szerzői jogi (és művészetelméleti) kérdés, hogy a dalok millióival „betanított” mesterséges intelligencia vajon valóban önálló „műveket” hoz-e létre, vagy pedig a sok millió dal motívumkészletéből csak egy összetett replikát rak össze?

Utóbbi esetben a betanításra használt dalok jogtulajdonosainak elméletileg részesedniük kellene a létrehozott tartalmakból származó bevételből.

Barbie Girlt éneklő Johnny Cash, Take On Me-t feldolgozó Freddie Mercury és Elvis által előadott Country Roads – a párosításoknak tényleg csak a képzelet szab határt. De van olyan művész is, aki kifejezetten biztatja azt, hogy „visszaéljenek” a szellemi termékeivel: a kanadai zenész Grimes például 2023-ban arra hívta rajongóit, hogy énekhangjának használatával alkossanak új dalokat.

A bonyolultabb eshetőség az, amikor nem mutatkozik meg ennyire egyértelműen az „alapanyag”, hanem csak nüanszok, kisebb motívumok szintjén buknak felszínre a részletek egy általában teljesen önálló alkotásként prezentált dalban. Az ál-Kistehén magyaralteres kamualbuma is jól példázza ezt – csak ott nem kifejezetten a Kistehén zenéjét vették alapul –, de hasonló eredetiség-diskurzusba esett bele Weiler Péter AI-zenekari projektje is, mellyel kapcsolatban szűk egy éve a két vitatkozó felet, Weilert és Nagy Kriszta Tereskovát is meghallgattuk.

Ehhez kapcsolódóan gyakori aggály az is, hogy vajon ugyanúgy értékelhető-értékelendő az AI „alkotómunkája”, mint egy művészé? Ugyanannyit ér egy gép által másodpercek alatt komponált tartalom, mint egy ember munkája, amely mögött legtöbbször több évtizednyi tanulás áll? Egyáltalán: szükséges jelölni az AI-generált tartalmakat, elkülönítve őket az emberek alkotta művektől?

A digitális zeneipar már sosem lesz a régi

Bár ezek a kérdések csak a jéghegy csúcsai, és elsősorban az alkotók és a jogtulajdonosok – egyébként megalapozott – kétségeit testesítik meg, a digitális zeneipar és a streamingszolgáltatók számára is kihívást jelentenek.

De ez a tagelési metódus sem tökéletes, mivel egyelőre csak a legnépszerűbb zenekészítő AI-eszközök „adatmotívumait” képes felismerni a lefejlesztett szűrőeszköz egy feltöltött tartalomban.

A Spotify ezzel szemben nem tesz lépéseket a mesterséges intelligencia tartalmainak láthatóvá tétele felé. Ahogyan a fentiekben már említett Söderström egy podcastben mondta: amíg nem sért szerzői jogot a tartalom, úgy gondolják, az alkotókat azonos megjelenítés illeti – akkor is, ha képzett zenészek és zeneszerzők és akkor is, ha olyan kreatív emberek, akik ügyesen tudnak utasítást adni egy zenegyártó AI-eszköznek.

Ebben az adásban előkerült egy olyan felvetés is, miszerint a streamingfelületnek akár megérhetné, hogy saját AI-zenegyárat tartson fenn, így spórolva a jogdíjakon. Söderström ettől elhatárolódott, majd annyival rendezte le: „(…) Mások viszont könnyen lehet, hogy megteszik majd ezt, mert olcsó eladható tartalmat tudnak előállítani. Mi eldöntöttük, hogy csak platformot szeretnénk szolgáltatni az alkotóknak.”

Amikor már a zenerajongók munkáját is elveszi a mesterséges intelligencia

Ha túltekintünk a technooptimista és -pesszimista ellentéteken, és figyelmen kívül hagyjuk az egyébként nagyon fontos esztétikai és eredetiség-vitákat, még akkor is jól látható, hogy két nagy vesztese van jelenleg az ellenőrizetlen AI-használatnak: az alkotó és a zenehallgató.

Az NPR idézi Manuel Moussallamot, a Deezer kutatási vezetőjét, aki csapatával a platform szűrőeszközét – mely nem mellesleg szintén AI-alapú – két évig fejlesztette. „Észrevettük, hogy hatalmas számban jelennek meg AI-generált zenék az oldalon, és kíváncsiak voltunk rá, hogy ebből kialakulhat-e egy új zenei szcéna, mondjuk egy rétegműfaj. Vagy akár egyfajta generációváltásnak is szemtanúi lehetünk, amely után a legfiatalabbak inkább az AI-zenét preferálják majd?”

A helyzet azonban nem ez. A feltöltött „mesterséges intelligencia-pozitív” zenék java része ugyanis spam, amelyet valószínűleg csalás szándékával tettek közzé. A pénzszerzési koncepció lényege, hogy a csalók tömegével gyártatnak zenének tűnő tartalmakat, feltöltik azt egy streamingplatformra, majd szintén az AI segítségével folyamatosan „hallgatottságot” generálnak ezeknek a kamuzenéknek. Aztán úgy tesznek, mint bármelyik másik alkotóként bejegyzett felhasználó:

Egy emlékezetes esetre tavaly szeptemberben derült fény: egy Michael Smith nevű csaló 12 millió dollárt (megközelítőleg négymilliárd forintot) keresett ezzel a módszerrel. De Dániában is történt hasonló bűncselekmény, ott 104 millió forintnyi angol fontot keresett egy 53 éves férfi a mesterséges intelligencia segítségével.

A zenehallgatásra alkalmas platformok, így a Spotify, a Deezer, az Apple Music és a YouTube is változtattak az irányelveiken, a hallgatottsági adatok manipulálását azóta szigorúbban ellenőrzik és büntetik. Azonban teljes biztonsággal még mindig nem szűrhetőek ki a hasonló tevékenységek.

Ez utóbbi a fizetésükre váró alkotók számára a legrosszabb hír. Mivel a jogdíjak kifizetésére egy meghatározott keret áll rendelkezésre, így a sok kisebb volumenű, észrevétlenül maradó csalás révén kevesebb forrás áll rendelkezésre a hús-vér alkotók egyébként sem túl bőkezű megfizetésére.

Így ha egy felhasználó elér egy felső küszöböt a meghallgatott dalok számában és túllépi az ezer streamet, bár továbbra is hallgathat zenét, a tartalomfogyasztással csak az eredeti jogdíj töredékét termeli az általa hallgatott előadóknak. Hatásos megoldás a hallgatottságot generáló streambotok ellen, ugyanakkor kérdéses, vajon mennyi jogdíjtól esnek el ezzel azok az előadók, akiknek akadnak olyan valódi rajongóik, akik esetleg átlépik ezt a határértéket.

És ha már a zenerajongóknál tartunk, az utóbbi időben egyre-másra hallani arról, hogy

Ironikus, ahogyan az egész problémahalmaz körbeér a streamingplatformokon: a tematikus lejátszási listák kurálását javarészt az AI-ra bízzák, az pedig gond nélkül beválogatja a music radar szolgáltatásba az AI-generált – és sokszor az AI által „hallgatott” – dalokat. Azoknak a felhasználóknak is, akik valódi előadóktól származó új zenékre vadásznának a felületeken.

Nem csoda hát, hogy a halott internet teória – mely szerint az online világ általunk érzékelt része csak automatikusan generált tartalmak és autotama botok tevékenységeinek egyvelege – a digitális zeneiparral kapcsolatban is előkerül. Persze túlzás volna azt hinni, hogy ha jelenleg felütünk egy zenei platformot, a toplistában csak manipulált hallgatottságú AI-zenével találkozunk. Arra azonban elég nagy az esély, hogy rövidesen egyre többször és egyre meglepőbb helyeken – lejátszási listákon és előadói profilokban – fogunk belefutni generált tartalmakba. És csak remélni tudjuk, hogy rajtunk áll majd, hogy meghallgatjuk-e ezeket a zenéket vagy átpörgetjük őket.

Cikkünk forrásai itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt találhatók.