AI shutterstock_2209090021.jpg

Mesterséges intelligenciával bütykölnek a Klipszemlén

Minden eddiginél több, százötven videó került be az idei Klipszemle versenyprogramjába. November 6-án az Akvárium Klubban öt új kategória mutatkozik be, a programban lesz mások mellett AI-klipkészítő workshop is.

A 9. Magyar Klipszemlére mintegy ötszáz nevezés érkezett, a színvonal a visszajelzések szerint évről évre emelkedik. Idén 280 alkotás szerepelt a szűkített listán, ezekből állt össze a zsűri pontozása alapján a vetített versenyprogram. A megnövekedett mennyiség miatt öt új kategóriát hoztak létre, köztük a legjobb mobilklip és a legjobb Budapest díját, így a tavalyi 18 helyett 23 szakmai díjat osztanak ki, összesen 54 nyertest hirdetnek. A versenyprogramon kívül külön premieres blokk is lesz, ennek keretében a közönség a nagyvásznon láthatja először többek között Figura, cibi, Marik Laura és Szotyee új klipjeit.

„Minden évben törekszünk arra, hogy olyan szakmai ismeretanyagot adjunk át a nézőknek, amelyek szórakoztató formában közvetítenek hasznos és fontos információkat” – közölte Vermes Orsolya, a Magyar Klipszemle főszervezője.

A korábbi évektől eltérően idén nem előadások és kerekasztal-beszélgetések formájában járják körbe a zenei és klipes/filmes/reklámos szakma aktuális kérdéseit, hanem a MOME Média Design és a CodePunk AI labor együttműködésében workshopon hoznak létre a jelentkezők mesterséges intelligencia által generált videóklipeket Molnár Tamás új albumának egyik friss dalához. Ezzel a Klipszemle lehetőséget biztosít a feltörekvő AI-művészeknek, hogy belekóstoljanak abba, miként, milyen fázisokon és megoldandó problémákon keresztül történik a valóságban egy zenei alkotóval való együttműködés, a közös koncepció kialakításától az elfogadtatásig.

A díjátadót Lil Frakk és Miller Dávid vezeti. Idén a díjátadó after témája a Csajbuli, két teremben fognak hölgy dj-k zenélni, a Coke Studio színpadon Metzker Viktória lesz az este főfellépője, előtte Blanci melegít, utána Technokool játszik, míg a Volt Lokálban idén is a trash-pop lesz a főszereplő VIVA Bulival, fellép a Bianka+Lujza, majd Fannimo és Dj Dina. A teraszon délutántól kora estig a Refresher kap saját dj-zős helyszínt, többek között egy Szent Johanna Gimi Special dj-szettel készülnek.

A Magyar Klipszemlén az előadók mellett a rendezőket, operatőröket és a teljes kreatív, filmes és zenés szakmát ünneplik. Az első díjátadót 2015-ben rendezték, azóta több mint hatezer nevezett klipből csaknem 220 alkotást ismert el a minden évben változó szakmai zsűri. Tavaly többek között olyan előadók vihettek haza díjakat, mint Pogány Induló, a Carson Coma, a Valmar, Sisi, Co Lee, Manuel és Azahriah.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 30.

Új előzetest kapott a Csendes barát, először lehet bitcoinnal fizetni Magyarországon egy aukción, tisztújító gyűlést tartott a Magyar Írószövetség – napi hírösszefoglalónk.

Ők nyertek az AI inspirálta filmkészítői pályázaton

Az Umbrella AI-laborja, a Codepunk sikeresen lezárta a Generation AI VOL2 filmalkotó pályázatát, amelynek fő célja, hogy felfedezze és támogassa az AI által inspirált kreatív filmes tehetségeket, támogassa a mesterséges intelligencia által inspirált filmalkotásokat, bemutassa a legtehetségesebb alkotókat és ösztönözze az AI-technológia innovatív alkalmazását a filmkészítés területén.

Elindult az első magyar AI zenei streaming platform

Mysongs.ai néven elindult az első magyar, kizárólag mesterséges intelligencia által generált zenéket kínáló streaming platform. Az oldal számos funkcióval rendelkezik, köztük zene generálása, feltöltése, hallgatása, playlist készítése, és hamarosan feltöltött képekből is lehet klipet készíteni. A mysongs.ai a készítők szerint egy közösségi tér, ami zenei rádióként is funkcionál, és a bevezető időszakban ingyenesen használható.

Hol húzódnak a mesterséges intelligenciával való képalkotás határai?

Viktória királynő kiretusált tokájától a virtuális modellekig: az ember-gép együttműködés a gyakorlatban nem csupán a fotográfiát érintő etikai, de képtechnológiai és médiapolitikai kérdéseket egyaránt felvet.