Hatvan éve, 1948-ban lőtték le India karizmatikus vezetőjét, aki meghirdette az erőszakmentes ellenállás politikáját. Az Iparművészeti Múzeum az indiai National Gandhi Museum anyagával, egy 50 fotóból álló sorozattal emlékezik rá. Mintha nem is véletlen lenne, hogy éppen most, a megnyitó előtti napon tört ki újabb vérengzés Indiában a vallási fanatizmus ürügyén. Mintha Gandhi előre látta volna, mi lesz, nem csak a saját életidejében, de még nagyon sokáig. Mintha ez a csontos, törékeny, szemüveges kis alak a saját testével akarta volna elhárítani az emberi durvaságot a világtól.
Ez az alig 50 képből álló kiállítás, amelyik a jeles évfordulót egy eldugott oldalfolyosón ünnepli, a témától tulajdonképpen távol álló profilú intézményben, a test és a tekintet ilyen változása miatt lesz igazán fontos. Mert a portrék közérthetően beszélnek. Gandhi a passzív ellenállók dél-afrikai focicsapatában. Gandhi a feleségével sétál. Gandhi harmadosztályú vonaton utazik, lancashire-i munkásokkal beszél, Chaplinnel nevetgél, gyerekesen mosolyog európai politikusok között, Nehruval gubbaszt az ágy szélén, vagy lehajol, hogy egy marék sót vegyen az elhíresült indiai sóbányában, börtönt látogat, tejet iszik. Semmi póz, semmi istenkép-mutogatás. Még az utolsó képen látható vérző holtteste is derűt sugároz. Már hatvan éve halott, de még mindig nem tanultunk tőle eleget.
