„Ez a könyv annyiban különbözik a korábbi könyveimtől, amelyekben emberek életét meséltem el, hogy itt egy műalkotás életéről mesélek” – fogalmazott a szerző az online könyvbemutatón. Nádasdy Ádám kérdéseire válaszolva hozzátette: Kölcsey Ferencnek nem állt szándékában himnuszt írni. „Amennyiben egy nemzetállam zenei jelképét értjük himnusz alatt, biztos vagyok benne, hogy Kölcsey nem ezzel a szándékkal írta, bár efféle igény bizonyos emberekben már akkor megfogalmazódott.”
Nyáry Krisztián beszélt arról, hogy 1822-ben a korszak ünnepelt költője, Kisfaludy Sándor Magyar nemzeti ének címmel írt verset, azzal a szándékkal, hogy majd himnusz lesz belőle. A költemény formailag teljesen megfelelt a szükséges követelményeknek, még zenét is szereztetett hozzá, így jelentette meg testvére, Kisfaludy Károly Aurora című lapjában. Ám a kezdeményezés teljesen visszhangtalan maradt.
A Kölcseyt megelőző száz évben voltak a himnusz funkcióját betöltő dalok, erős egyházi háttérrel, ám ezek nem hasonlítottak igazán a hagyományos nemzeti himnuszokhoz – jegyezte meg.
Nincs ősi magyar himnusz – válaszolta a ’mi volt a himnusz a Himnusz előtt?’ felvetésre. „A katolikusoknál a Boldogasszony Anyánk, a reformátusoknál a Tebenned bíztunk eleitől fogva, az evangélikusoknál pedig az Erős vár a mi Istenünk, amit Luther Márton írt az 1520-as években.
Utóbbinak egyik leggyakrabban énekelt fordítást József Attila írta egy jeligés pályázatra, ám mindez csak jóval a halála után derült ki.”
Nyáry Krisztián szerint a kuruc korban születtek az első himnusz-előképek, amelyeknek már politikai közösségteremtő erejük volt. „A Rákóczi-nóta később keletkezett, már a szöveg is a levert harc utáni bujdosókat emlegetett. A dallamot a 18. század végén, a 19. század elején kezdték el feldolgozni, először Bihari János cigányprímás, aki a verbunkos muzsika sztárja volt, egy német katonazenész jegyezte le a tőle hallott dallamot. Erkel Ferenc és Liszt Ferenc is feldolgozta, valamint Hector Berlioz, így ez valószínűleg az egyik legismertebb magyar dallam világszerte.”
Az irodalomtörténész hangsúlyozta: sok oka van, hogy miért nem vált himnusszá. „Az egyik, hogy nincs egységes szövege, rengeteg szövegváltozat született. A története során mégis többször közel járt hozzá, hogy nemzeti himnusz legyen belőle. Először 1848-ban, amikor március 15-én a Bánk bán előadását leállították a Nemzeti Színházban, s – Táncsicsra várva – elkezdtek hazafias dalokat játszani. Táncsics nem jött, elénekeltek sok lelkesítő dalt, de a Himnusz az utolsók közt jutott eszükbe, először a Rákóczi- és a Kossuth-nóta csendült fel. A Rákóczi-nótát gyorsan be is tiltották.”
A 19. század második felében keresték a nemzeti himnuszt, ám eszükbe sem jutott Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc műve. „Felkérték Liszt Ferencet, hogy komponáljon egy királyhimnuszt. Megkapta hozzá a korszak egy nem túl jelentős költőjének királyt dicsőítő versét. Liszt beleszőtte a Rákóczi-induló dallamait. A himnusz bemutatását az Operaház megnyitására időzítették, ám a Habsburgok számára nem túl kedves dallammal nem mertek előállni.
Liszt meg is sértődött, ott hagyott csapot-papot.”
A harmadik alkalom már a második világháború idejére tehető. „A második bécsi döntés után kialakult egy koreográfiája, hogy a ’visszatért országrészek’ miként csatlakoznak újra Magyarországhoz. Filmhíradókon láthatjuk a felvételeket, ahogyan Horthy Miklós belovagol Nagyváradra, Kassára, Kolozsvárra… Rögtön az első ilyen ünnepélyes alkalmon kiderült, hogy a Himnuszra nem lehet belovagolni. De volt nekünk egy katonai indulónk, így még kormányzói rendelet is született arról, hogy a Himnusz után – kivéve a templomi előadásokat és temetéseket – azonnal, szünet nélkül a Rákóczi-indulót kell eljátszani. Ez azért is érdekes, mert korábban a Himnuszról nem született semmilyen szabályozás.”
Egy darabig elterjedt volt Magyarországon a Gott erhalte…, Joseph Haydn műve, amelyet az osztrák birodalomnak írt, a brit királyi himnuszt tanulmányozva. „1848-49-ig a magyaroknak nem volt semmi bajuk ezzel, de akkoriban úgy tartották, hogy ez a hóhér himnusz, ezt játszatták az aradi kivégzések alatt, ami nem volt igaz.”
Kölcsey verse nem is himnusz, inkább imádság, ha már mindenáron valamilyen dobozba szeretnénk tenni – jegyezte meg. „A Himnusz szövege már a saját korában is archaizáló szöveg volt. Vélhetően egy tévesen Balassi Bálintnak tulajdonított, a magyar nemzet eltűnéséről szóló Rimay-versre válaszolt.
Kölcsey megírta a versét, ám soha többet nem foglalkozott vele. Kijött egy depressziós szakaszból, barátjával, Szemere Pállal egy lap alapítását tervezgették. Akkori levelében azt írta: aki rossz verseket küld nekünk, tömje a zsebébe, vagy küldje az Aurorának. Ám nem sikerült a lapalapítás, ő pedig fogta magát, és elküldte a Himnuszt az Aurorának. Kölcsey soha életében nem beszélt a Himnuszról. Két levelet írt arról, hogy melyek a fő művei, ezekben a felsorolásokban a Himnusz nem szerepelt.”
Bartay Endrének, a Nemzeti Színház igazgatójának jutott eszébe, hogy a hazafias versekből készítsen egy válogatást, amelyet meg is kellene zenésíteni. Azonnal a kor egyik legismertebb hazafias verse, Vörösmarty Mihály Szózata jutott eszébe. Több dallama is ismeretes volt akkoriban, ám ezeket ma már nem tudjuk rekonstruálni – fűzte hozzá. „A kiírt pályázaton rengetegen indultak, zömében amatőrök. Egressy Béni volt köztük a leginkább kompetens, ám a zenéje nem igazán tetszett a zenészeknek sem. Egy évvel később – a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatkor – az igazgató szelíd erőszakkal rávette Erkel Ferencet, a Nemzeti Színház karnagyát, hogy ne a zsűriben foglaljon helyet, hanem pályázzon maga is.
A legenda szerint bezárta egy szobába, mondván, a haza üdve múlik rajta.
A megszületett zene még mindig nem az, amit ma ismerünk. Kölcsey Ferenc – Nyáry szerint meglepő módon, egy már-már avantgárd gesztussal – választott ki egy pajkos, játékos, pórias formát a vers magasztos témájához. Erkel Ferenc ugyancsak nem akarta, hogy ez a – kanásztáncot idéző – ritmus elvesszen belőle, ezért a korábbi felvételek katonásabb, pattogósabb hangzást idéznek. Már a zeneszerző életében elkezdődött a Himnusz gyászosabb előadásainak sora, ma pedig Dohnányi Ernő ’30-as években készült, méltóságteljes, lassú hangszerelésében játsszák.”
1918-ban hivatalos himnusz nélkül maradt Magyarország. Akkoriban nem volt rendelkezés arról, hogy ez legyen a himnusz, de ezt énekelték. A reformátusok és evangélikusok is énekelhették Erdélyben, mert benne volt az énekeskönyvükben, így nem lehetett betiltani.
Nyári Krisztián beszélt arról is, hogy van egy Erkel-féle Szózatunk is, a zeneszerző versenyen kívül zenésítette meg.
A szerző felelevenítette a történetet, hogy Magyarországon a szovjet időkben miért nem cserélték le a himnuszt szovjet típusú himnuszra. „Révai József akkori kultuszminiszter Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt kérte fel egy új himnusz megírására, akik leültek, állításuk szerint negyed órát beszéltek, majd visszamentek, s elmondták, hogy nem kell ennél jobb himnusz. Attól fogva szöveg nélkül, instrumentális változatban játszották. Ezért is volt ’56-ban olyan erős közösségteremtő ereje, amikor szöveggel lehetett énekelni.”
A kötet kitér más nemzetek himnuszainak eredetére, azok magyar szerzőkkel kapcsolatos összefüggéseire is.
Nyitókép: Az Astoriánál éneklik a Himnuszt 1956-ban. Fotó forrása: Fortepan.
