Mi lenne, ha... − Grecsó Zoltánnal

Mi volt a legnagyobb gyermekkori álmod? 

Hétévesen elérkezettnek éreztem az időt arra, hogy táncfilmet forgassak Halhatatlanok címmel, aminek az egyik kulcsjelentét a szobámban található hosszú barna szőnyegre álmodtam meg. A női főszerepet persze az óvodai, plátói szerelmemnek szántam. Viszont az fontos információ lehet, hogy ez ezerkilencszázkilencven. Akkor még nem lapult minden farzsebben egy kamera.  

Melyik korban élnél legszívesebben?

Annyira jó lenne most élni. Gyakran buktatom le magam, hogy feladatotoktól feladatokig élem az életem, vagy hogy annyira csak a céljaimra koncentrálok, hogy gyakran áldozom fel ennek oltárán a jelenem. De sajnos az is előfordul, hogy olyan sok gondolat kavarog a fejemben, hogy azt sem látom, aki előttem áll, aztán máskor azon kapom magam, hogy azon morfondírozok egy pirosnál, hogy miért nem szabadítom ki magam az idő fogságából. Ilyenkor mindig keresek egy olyan olvasmányt, ami arról mesél nekem, hogy milyen jó a jelenben lenni, hogy milyen csodálatos érzés megélni egy szatorit. Furcsa, hogy az empátiám milyen sokat segít engem, még a jelenem is mások gondolatain keresztül élem meg. De ha már megérkeztem, olyankor elképzelem, hogy a jelen mindig is jelen volt. Bármelyik évszázadra is fókuszálok a pillanatban.

Melyik verset olvastad utoljára? 

Mi válaszolhat erre egy szépíró öccse? Most jelent meg a bátyám (Grecsó Krisztián − szerk.) Magamról többet című verseskötete és a Belefér egy kicsit szívbe című gyermekverskötete is.

Jó testvérek vagytok?

Nagyon is!

Ki az a könyves/filmes karakter, akivel leginkább tudsz azonosulni?

Edith Éva Eger. Vagy lehetnék még Beth Harmon is a Vezércselből. Egy kis faluból jöttem, és van egy konkrét élményem, amiben mindössze annyi történik, hogy arról álmodom a kultúrház mögötti placcon, ami egyben az általános iskola udvara is volt, hogy művész leszek. S lám, az lettem. Én azokat a történeteket szeretem, így aztán nem is tudok válogatni, ezért már szinte alig nézek filmeket, ahol egy biztos értékrenddel és célokkal bíró személy a kitartásának és tehetségének köszönhetően beteljesíti vágyait. Nincsenek benne sorozatgyilkosok vagy rablók, de nem is bárgyúan vicces. Nehéz ilyen filmeket találni manapság.  

Ha bárkivel táncolhatnál duettet, ki lenne az?

Simkó Beatrixszal szeretném eltáncolni az #Orfeusz #Eurüdikét a Vígszínházban. Ez minden vágyam tényleg. Az előadás múlt héten hivatalos meghívást kapott arra a világhírű amerikai fesztiválra, amit még a kontakt-improvizáció műfajának megálmodója, Steve Paxton alapított. Reméljük, hogy eleget tudunk tenni a meghívásnak!

Ha néhány napra külföldre mész, jellemzően mit iktatsz be a programodba?

Iszom egy kávét egy kedves kis teraszon, de úgy ülök le, hogy csiklandozza a szembogaram egy napsugár. Ma már nagyon kevés erőforrással bírnak nemcsak a hazai, de külföldi fesztiválok és befogadószínházak is. De én még éppen megéltem az ezt megelőző aranykorszak végét. Voltam hónapokig Kínában és New Yorkban. Utaztam Párizsból Ammánba. Ennek csúcsa az volt, amikor az előbb említett, egy #Orfeusz #Eurüdiké előadás miatt hazaugrottam New Yorkból és aztán vissza, mert másnap ott volt bemutatóm és reptérről egyből a Joice-ba mentem. De emlékszem olyanra is, amikor fél órára ugrottam haza az albérletbe, hogy a téli ruhák helyett nyárit pakoljak be, és indultunk tovább.

Ha manapság arról esne szó, hogy utaznék, biztosan egy kiadós és meggondolatlan semmitevést iktatnék be. Az évek alatt, a több ezer kilométer arra tanított meg, hogy sose érzed azt, távol az otthonodtól, hogy lemaradsz valamiről: ezért az érzésért kár is pénzt áldozni.

Mi kell ahhoz, hogy otthonosan érezd magad valahol? 

Hogy elfogadjanak.

Van olyan művészeti ág, amiben sajnos rossz vagy, pedig nagyon szívesen csinálnád?

Zajzenével szeretnék foglalkozni, mindig regisztrálok is egy-egy
kurzusra, de aztán sokkal inkább azzal foglalkozom, ami a munkám. Táncolok
ezekre a zajzenékre.  

Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást az elmúlt egy évben?

Túlélni az új színháztörvény tervezetét. Annál nagyobb nem volt. Ez a kis vírushelyzet ahhoz képest, hogy az egész élet minden tevékenysége, mind az öt egyszerre készült bedőlni, olyan nehéz volt, mint Linzbe menni továbbtanulni nyelvtudás nélkül.

Mi lesz az első dolog, amit a Covid után csinálni fogsz?

Egy óriási „kicsi a rakás” megszervezésére gondoltam. Na jó, talán inkább előadni fogok és táncolni. Először is rengeteg előadásunk lesz, mert legelőször én leszek a Willany Leó Improvizációs Táncszínház művészeti vezetője, de a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára is pont akkor leszek. Azt gondoltam, hogy először befejezem a Life Coach tanulmányaim és az első dolgom lesz elutazni New Yorkba és Tibetbe előadni és tanítani. Talán először a Művészetek Völgyében, Ozorán, a Bánkitó Fesztiválon, a Szigeten és a Központ előtt a járdán táncolok majd.

Első dolgom lesz a Többet Magunkról című produkciónk alkotó-előadója lenni. Én világítom majd, egyből, ahogy lehet, a szerdai Willany Leó Műhelyeket a Trafóban. Azt hiszem, az lesz az első dolgom a Covid után, hogy offline fogok táncot tanítani amatőröknek a Jurányi Házban és Trafóban is egyszerre. Talán már a Covid alatt is, de azt követően is egyből, én leszek a Blum Program egyik művészeti szakértője, hogy óvodapedagógusoknak meséljek a kreatív-gyerektánc jótékony hatásairól.  

De az is lehet, hogy legelőször csak leülök a Margitszigeten, hogy a nagy platánfa alatt éjfélkor megnyissam a fogadóórám. 

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#mi lenne ha