A saját életét legszívesebben fantasy akciófilmként látná viszont, még a főszerepet is eljátszaná, mondja a Szegedi Kortárs Balett művészeti igazgatója. Juronics Tamással fülbemászó dallamokról és Lear király motivációiról is beszélgettünk.
Milyen zene szokott menni a fejében, amikor boldog?
Először azt kéne definiálnom, mi az az állapot, amikor boldog vagyok. Mert ezeket a pillanatokat nem könnyű realizálni. Ugyanakkor állandóan boldog vagyok, mert a gyermekeim léte teljesen kitölti ezt az érzést. Más esetekben maga a zene hallgatása tesz boldoggá. Az előbbihez a Bogyó és Babóca társul, a másik a legszebb vagy legdrámaibb komolyzene esetén valósul meg. Lehet az Verdi, Bartók vagy éppen Chopin.
Dudorászni szokott?
Állandóan. Sőt énekelni is. Mindig tele a fejem zenével, leginkább azzal, amin épp dolgozom. Jó évem van, hiszen Tolcsvay Mária evangéliuma című művét rendeztem tavasszal, nyáron a Traviatát, most pedig épp Eisemann fülbemászó dallamait.
Vezetés közben szokott zenét hallgatni? Ha igen, mit hallgat olyankor?
Sokszor elfelejtem bekapcsolni a rádiót, annyi gondolat
megy a fejemben. De ha mégis, akkor Bartók rádiót hallgatok.
Ha lehetősége volna, milyen hangszeren tanulna meg zenélni? Kitől tanulna? És miért?
Csakis zongorán. A legkomplexebb hangszer, lenyűgöz. De
ezzel már elkéstem. Azt remélem, hogy majd a lányaim megtanulnak zongorázni, és
tőlük elleshetek még valamit.
Ha film készülne az életéről, milyen műfajú lenne?
Fantasy akciófilm, mely leginkább a belső utazásokat, lelki kalandokat, szellemi víziókat mutatná meg. Terry Gilliam rendezhetné.
Ki játszaná a főszerepet?
Én nagyon szívesen eljátszanám! De ha nem érek rá, akkor
David Morse legyen.
A Szegedi Kortárs Balett a 2022/2023-as évadában színpadra állítja a Lear királyt. Melyik szereplővel találkozna, és miről faggatná őt?
Az a tervem, hogy alaposan ki fogom faggatni Leart, és megértem a motivációit, a gondolatait. Csupa olyan helyzetet, döntést, melyek mind távol vannak az én gondolkodásomtól. Mégis megpróbálok a bőrébe bújni.
Volt olyan alkotása, amely megváltoztatta a privát életét?
Megfordítanám. Több esetben is készült olyan művem, ami egy jelentős magánéleti drámához, felismeréshez köthető. Melyeket a benne feszülő kimondani vágyás hozott létre, melyeknek meg kellett születni, még ha nem is a legsikeresebb darabjaim. De a legmélyebbről jövők. Ilyenek a Sárember, a Postscriptum, a Belső pokol, a Credo. Ezeknek a daraboknak a megalkotása terápiaként hatott, így elmondható, hogy másképp tudtam továbblépni.
Amikor nyilatkozik, rendre határozott és megfontolt ember benyomását kelti. Mennyire tud szentimentális lenni? Ha igen, miben mutatkozik ez meg?
A kettő nem gondolom, hogy kizárja egymást. Nagyon szentimentális vagyok, könnyen érzékenyülök el. És olyankor nehezen tudom rendbe szedni magam. Lehet ez egy emberi történet, film vagy éppen egy operajelenet. Egy ideje szomorú gyerektémákat nem is vagyok hajlandó beengedni. Arra túl érzékeny vagyok. De valakinek a sikere is tud így rám hatni.
Ha találkozna egy idegennel a vonaton, aki nem ismeri a magyar kultúrát, milyen művekről mesélne neki, hogy fogalmat alkothasson rólunk?
Én néptáncosként indultam, és nagyon büszke vagyok a táncainkra. Az a tartás, dinamika, erő sokat mutat magyarságunkból. Szóval elvinném táncházba, aztán persze nézze meg a Szegedi Kortárs Balett előadását a Müpában: Bartók Concertóját. Közben az épületet is megcsodálhatja. Olvasson a hős magyarokról az Egri csillagokban, hallgassa meg a Bánk bánt. Adyt úgysem tudom neki elmagyarázni.
Fotó: Kultúra.hu/Éder Vera
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
