Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy kis viaszszobron – közölték a londoni Victoria & Albert Múzeum szakértői pénteken.
Az ujjlenyomatot egy sötét vörös színű szobrocskán fedezték fel, amely egy nagyobb, befejezetlen márványszobor előtanulmányaként készült.
Az ötszáz éves viaszszobor, amely A rabszolga címet kapta, II. Gyula pápa római síremlékének figuráihoz készült tanulmány volt. A szobor egy fiatal, kezeit az arca előtt összefonó aktot ábrázol – olvasható a CNN hírportálján.
A múzeum szerint a tervezett szobor a pápa végső nyughelyére szánt több mint 40 életnagyságú figura között volt. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb márványváltozaton, de a művet végül nem fejezte be. A pápa síremlékének nagyszabású terveit később visszafogottabb formában valósították meg.
Az ujjlenyomat felfedezésének történetét a BBC kedden adásba kerülő dokumentumfilmje mutatja be A múzeum titkai című sorozatban, amely a Victoria & Albert Múzeumban dolgozó szakértők munkájáról számol be.
„Izgalmas kilátás, hogy Michelangelo egyik ujjnyoma megmaradhatott a viaszban” – mondta a V&A egyik vezető kurátora, Peta Motture-t, aki szerint a nyom a művész alkotói folyamatáról árulkodik. Motture hozzátette: Michelangelo sok tanulmányként készített munkáját megsemmisítette, ezért a viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába.
Képünk illusztráció. Forrás: maxpixel.net