Miénk a vár!

Egyéb

A Miénk a vár! című fesztivál rendkívül összetett esemény, amellett ugyanis, hogy tiszteleg a történelem előtt, bemutatja a középkori kultúrát, a várfelújításokat ? az érdeklődők megismerhetik Szászvár és Regéc újjáéledését ?, a történészek és az örökségvédelmi szakemberek által szervezett workshopokkal pedig szakmai súlyt is ad a rendezvénynek.

A Miénk a vár! című programnak a sokszínűsége mellett fontos üzenete is van. Arra az általános tényre hívja fel a figyelmet, hogy milyen fontos hagyományőrző szerepük van a váraknak. Hiszen ezek az épületek a nemzetek élő múltjai, melyek őrzik a nagy tetteket és a kudarcokat egyaránt. Ezért is különösen fontos, hogy a fesztiválon bemutatják többek között a sümegi, a csobánci, az egri, az esztergomi, a gyulai és a sárospataki várat is.

A fesztivál kiemelten figyel a családosokra, így minden évben elérhető a középkori játszóház, ahol különböző vetélkedőkön vehetnek részt és középkori játékokat próbálhatnak ki a gyerekek, és mindezt korabeli viseletben tehetik meg. Ezen kívül Kaland-Vár-kiállítás, játékkiállítás és 19. századi vásár, de még kisvasút is várja az érdeklődő családokat. A kézművesség iránt rajongók számára pedig elérhető lesz egy teljes kézműves utca. De a történelem és a hagyomány tisztelőit is érdekes programok, kiállítások és bemutatók várják.

A rendezvény helyszíne idén is a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. A szervezők között pedig olyan neves intézmények vannak, mint a Magyar Történelmi Társulat, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Honvédség és a Károli Gáspár Református Egyetem.

Az ötödik Miénk a vár! június 3-tól 5-ig látogatható.

Kultúra.hu

Fotó: mienkavar.hu