A húsvét a keresztény kultúrkör kiemelkedő ünnepe. Gyökereit a történelem előtti időkben találjuk: a természet tavaszi éledésével az emberek a termékenységet, az újjászületést ünnepelték. Lelkiségben ezt szimbolizálja Jézus kereszthalála és harmadnapra történő feltámadása ugyanúgy, mint a szaporaságáról ismert nyuszi, az életet rejtő tojás vagy a tisztító víz.
Napjainkban a húsvétot a falusi közösségekben és városi terekben egyaránt a kulturális elemek változatossága jellemzi. A keresztény egyházi hagyományokra paraszti és polgári szokások rakódtak, az ezredforduló fogyasztói magatartása pedig egészen új elemekkel bővítette az ünnep tárgyi világát, szokásait. Barka, tűz és pászkaszentelés, kalács, sonka, hímes tojás, locsolkodás – mindez a nép húsvéti szokásaihoz tartozik.
A Néprajzi Múzeum most összeállításokkal, filmekkel, és húsvéti kisokossal segít, hogy jobban megértsük a hagyományt, és biztosabb kézzel végezzük a tojásdíszítést.
Miért pont a tojás?
A húsvét elmaradhatatlan étke és tárgyi kelléke a díszített/hímes tojás. Jelkép, szimbólum. Keveredik benne a kereszténység előtti és a keresztény hagyomány, az újjá születő élet, a természet örök körforgása és Jézus sírból való feltámadásának örömhíre.
Miért írott tojás?
A Kárpát-medencében, tőlünk észak, dél és kelet felé található meg hagyományosan a viasszal megírt, majd megfestett, speciális tojásdíszítő eljárás, míg Nyugat-Európában az egy színnel megfestett tojás a jellemző. Írottnak mondjuk, nem rajzoltnak, mert a viasszal felvitt motívumok valamikor üzeneteket jelentettek: jó egészséget, szerelmi vallomást, elutasítást, védő, oltalmazó kívánságokat. Mára a jelentések elhomályosultak, de azokon a vidékeken, ahol ez élő és nem újjáélesztett hagyományként a gyakorlatban megmaradt (Erdély, Moldva, Felvidék) a tojásíró asszonyok minden mintának ma is tudják a nevét, és jó néhány díszítmény szimbolikus jelentését is.
Miért piros?
A leggyakoribb szín a díszítésben a piros: az élet, az egészség színe. Moldvában úgy tartják, hogy Jézus kiömlött vére színezte pirosra a tojásokat. Ma kiváló anilin festékekbe mártjuk a tojást, régen növényekből készítették a festőlevet, a piros és fekete színt a festőfából főzték, a sárgát az almafa hajtásából, de leggyakrabban a ma is kedvelt hagymahéját használják a festéshez.
És a története?
Bizony be kell vallani, hogy ennek a technikának a története homályba vész, éppen a tojás sérülékenysége miatt. A kutatók összefüggésbe hozzák azzal a tojástartósító eljárással, hogy az eltarthatóság miatt a tojást viaszba mártották, az befedte a pórusokat, így hosszan tárolható volt. Amit biztosan tudni lehet, az, hogy az i.sz. IV. században már szentelmény volt. Amikor a tudományos érdeklődés a népművészet felé fordult, a XIX. században a 80-90-es évektől kezdték begyűjteni és lerajzolni az akkor virágzó falusi hagyomány tojásdíszítményeit.
Mikor kell készíteni?
Hagyományosan a nagyhét alatt készültek a hímesek, leginkább a nagypéntek volt a tojásírás napja. Aki nem tudott készíteni, az ügyes kezű tojásíró asszonyoktól vásárolta meg.
Hogyan készül az írott tojás?
A tojásdíszítésnek számtalan technikája van, berzseléses, azaz levél- vagy papírrátétes, karcolt, patkolt, áttört, gyöngyös, pingált/ecsettel festett, matricás, textilrátétes. A legérdekesebb és legtöbb hagyománnyal bíró díszítés azonban az írott, batikolt, azaz viaszlevonásos technikával készül és készült. Alapelve, hogy ahol viasz került a tojásra, ott a festék nem fogja meg. Festés és száradás után a viaszt el kell/lehet távolítani. Csupán egy égő gyertyára van szükség, ennek viaszába és lángjába mártogatva az írókát, felvisszük a mintákat a tojásra. Lényeg, hogy csak a forró viasz fogja be a felületet, ezért folyamatosan mártogatni és melegíteni kell az íróka csövét.
Milyen mintát írjunk?
A tojások mintakincse archaikus geometriai motívumokat, a reneszánsz és a barokk virágornamentika gazdag keverékét tárja elénk, de a díszítményekbe beépült török hímzések hatását is megfigyelhetjük. Közöttük általánosan elterjedtek a gereblyés, tyúklábas, fenyőágas, barkaágas, búzakalászos motívumok. Jellemző a sokféle virágstilizálás is: a tulipán, a török szegfű, az olaszkorsó, a gránátalma sokféle változata, a különböző levélalakok és pontocskák használata.
Ha megírtuk a tojást, jöhet a festés! Kihűlt festéklevet kell használnunk a viaszos technika miatt. Az utolsó munkafázis a viasz eltávolítása. Óvatosan gázlángba, bunzenégő lángjába tartva (a gyertya lángja nem elég meleg és kormoz) a tojás egy-egy részéről egymás után papírkendővel letöröljük a felolvadt viaszt. Villanylapon megmelegített rongy szintén kiváló. Óvatos, figyelmes mozdulatokat igényel, gyerekeknek ezt a munkafázist nem ajánljuk! Gyerekeknek az olvasztás helyett a felső-Tisza-vidéki technikát javasoljuk: aranyporos vattával bedörzsöljük a megfestett tojást, az aranypor a viaszos mintát fogja beszínezni.
Fotók forrása: Néprajzi Múzeum
