Mikes Kelemenre emlékeznek az Egyetemi Könyvtárban

 

(MTI) - Az ELTE Egyetemi Könyvtára és az Egri Főegyházmegyei Könyvtár együttműködésében idén kettős kiállítást láthat az érdeklődő Mikes Kelemenről. A budapesti tárlat után néhány héttel Egerben nyílik kiállítás, amely azonban más anyagot mutat majd be - mondta el Knapp Éva tudományos kutató, az MTA doktora, a tárlat kurátora.
    

Knapp Éva emlékeztetett arra, hogy az Egri Főegyházmegyei Könyvtárnak Bartakovics Béla egri érsek megvásárolta a Törökországi levelek eredeti kéziratát, amelyet azóta is ott őriznek - ez lesz az egri kiállítás kiemelkedő darabja. Az első Mikes-fordítás, a franciából átültetett Az ifjak kalauza szerzői kézirata 1724-ből viszont az ELTE Egyetemi Könyvtárában található - ez a most nyíló tárlat kiemelt dokumentuma lesz.
    
A fővárosi kiállításon összesen 64 kézirat és nyomtatvány tekinthető meg, Mikes Kelemen egész életművének háttere, a Törökországi levelek műfaji környezete, Rákóczi Ferenc rodostói könyvtárának könyvei. Nagy tematikus blokkba rendezték a Rákóczi-szabadságharc iratanyagát is - sorolta a látnivalókat a kurátor.
    
A kiállítás tanúsítja, hogy a korai felvilágosodás magyar irodalmának egyik fő műve, Az ifjak kalauza elválaszthatatlan részét alkotja az európai irodalmi örökségnek, s hogy a fordítások ebben az időszakban nélkülözhetetlen részei voltak az írói életműveknek.
    
A bemutatott művek és dokumentumok segítik megérteni a folyamatot, melynek során Mikes a jezsuita oktatás keretében elsajátított retorikai ismeretekre építve, hazájától távol élve kreatív módon asszimilálta és egyéni módon fejlesztette tovább a gáláns francia levélkultúrát - jegyezte meg Knapp Éva.
    
A tárlaton bemutatják azt a bronz Mikes-reliefet, amelyet a budapesti Magyar-Török Baráti Társaság felkérésére Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász készített. Mikes Kelemen halálának 250. évfordulója alkalmából júniusban emlékülés keretében helyezik el a plakettet Rodostóban ott, ahol a Mikes-ház állott.
    
Az ismeretlen Mikes című kiállításon bemutatják egy Kolozsvárott őrzött portréjának másolatát is, amelyet Székely Beáta festőművész-hallgató készített - tette hozzá a kurátor. 
    
A kiállítás az Egyetemi Könyvtárban október 15-ig lesz nyitva.