Miklós, az egyik legtiszteltebb szent, aki a történelem folyamán védőszentje lett Oroszországnak, Görögországnak és Szicíliának, valamint a vízen utazóknak, halászoknak, révészeknek, kereskedőknek, a házasságnak és az anyaságnak, Krisztus után a III. évszázad vége felé született Lűkia kisázsiai római provincia fővárosában, Patrában. Már fiatalon sokat olvasta a Szentírást, majd teológiát tanult egy kolostorban. Myra (Müra) - ma Demre - püspökévé választották és ebben a tisztségében 325-ben részt vett az egyház életében jelentős első niceai ökumenikus zsinaton, amely elítélte az ariánus eretnekséget.
Életéhez számos csoda és legenda fűződik. A legismertebbek: megajándékozott három leányzót, hogy biztosítva legyen a hozományuk, Nagy Konstantin császárt álmában arra kérte, hogy kegyelmezzen meg ártatlanul elítélt és börtönbe vetett katonáknak, s éhínségtől mentette meg püspöki székhelyét, Myrát. A legenda szerint megszerezte és az éhezők között szétosztotta egy Egyiptomból Konstantinápolyba tartó hajó búzarakományát, a szállítmány mégis hiánytalanul megérkezett rendeltetési helyére. Alighanem innen ered, hogy a tengerészek védőszentjükként tisztelik őt.
Miklós püspök 350 körül hunyt el, de arra nincs egyértelmű bizonyíték, hogy december 6-án költözött volna el ebből a világból. Földi maradványait római szarkofágban temették el a püspöki templomban. A keleti egyház bizonyíthatóan a VI. század óta szentként tiszteli. Emlékére pompás templomot építettek Myrában és Konstantinápolyban. A Myrában épült templomot földrengések, majd arabok és mamelukok támadásai többször súlyosan megrongálták, ennek ellenére megmaradt népszerű zarándokhelynek. A IX. században új templomot építettek a helyén, s két évszázaddal később kibővítették.
1087-ben dél-itáliai normann kalózok elrabolták Szent Miklós földi maradványait és magukkal vitték Bariba, ahol azok napjainkban is az apúliai-római stílusban épült katedrálisban (San Nicola) nyugszanak. Egyes csontok, amelyeket a normannok állítólag Myrában felejtettek, ma az antalyai (Törökország) múzeumban láthatók.
Az ókori Myra ragyogása az évszázadok folyamán elhalványult, templomát betemette az idő. A XIX. század elején azután Oroszország érdeklődni kezdett a templom iránt, s a cárok kiásatták, majd a krimi háború után helyreállíttatták. Az oroszok által a templom mellé építtetett kápolnán ma is látható a cirill betűs felirat. 1962-63-ban azután a török hatóságok befejezték a felújítási munkálatokat és 1989 óta Demre Szent Miklós-temploma - az ókori Myra maradványaival együtt - jelentős turisztikai célponttá vált, különösen mivel a 120 kilométerre fekvő Antalyától és a közeli "török Rivierától" jó autóutakon, illetve hajón könnyen elérhető.
A személyéhez kapcsolódó vörös köpenyes, nagy szakálló, pirospozsgás arcú Mikulás (amely név a Miklós cseh és szlovák alakja) és az ehhez kapcsolódó ajándékozás szokása szinte minden nép kultúrájában megtalálható. A legenda természetesen a különböző népek ajkán más és más formában él, így a Mikulással találkozhatunk Szent Miklósként, Heiliger Nikolaus-ként, Télapóként, Karácsony apóként is. A Télapó megnevezés egyébként Kelet-Európában szovjet hatásra terjedt el, náluk Fagy apó (Gyed Moroz) hozta a fenyőfát az ajándékokkal a jóságos Hópelyhecskével (Sznyegurocska) - igaz, szilveszter napján.
Magyarországon az iránta érzett tisztelet például abban is megnyilvánult, hogy közel hatvan falvat neveztek el róla (Szigetszentmiklós, Kunszentmiklós, stb.). Érdekesség, hogy német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető kísérői is vannak, akik vagy veréssel, vagy megevéssel fenyegették a gyerkőcöket (Németországban a gólyalábas Knecht Ruprecht, vagy Svájcban Schmutzli, Ausztriában pedig a nálunk is ismert krampuszok).
A XIX. század végére már kezdett többé-kevésbé közismertté válni a Mikulás figurája, bár ekkor még egyaránt előfordultak kicsi és nagyméretű télapók is - keresték a Mikulás és a Coca-Cola közti rejtélyes öszefüggés titkait a városi legendák kutatói. Általában testes férfiként ábrázolták, de előfordultak normál testalkatú és sovány Mikulások is. Öltözéke jellemzően bunda volt, illetve piros, kék, zöld vagy lila ruházat. Egy Louis Prang nevű bostoni nyomdász, az amerikai karácsonyi üdvözlőlapok atyja 1885-ben kiadott egy képeslapot, amelyen piros ruhában ábrázolja a Mikulást. A túlsúlyos, piros öltözetet viselő öregúr figurája innentől kezdett igazán széles körben elterjedni.
(Múlt-kor/MTI)
