A Mikulás-hagyományok között jelentős különbségek figyelhetők meg, bár legtöbbjük ugyanazokból a forrásokból – Odin főisten, Szent Miklós püspök – erednek, mégis más-más formában jelennek meg különböző kultúrákban, mint például a holland Sinterklaas, az orosz Gyed moroz (Fagy apó), az angol Father Christmas, a francia Père Noël, a svéd Jultomte vagy a finn Joulupukki.
Magyarországon a Mikulás hagyományosan december 6-án, Szent Miklós ünnepnapján látogatja meg a gyerekeket, püspöki öltözetet visel, pásztorbottal jár és krampuszok kísérik, akik jelenléte fontos elem: ők testesítik meg a büntetést. Ezzel szemben az amerikai Santa Clausnak nincs ilyen értelemben vett vallásos jelentősége, gyökere. December 25-én, karácsonykor érkezik, piros kabátot és nadrágot visel, az Északi-sarkon él egy játékgyárban, ahol vidám manók segítik a munkáját. Szánját rénszarvasok húzzák, és a kéményen át juttatja el az ajándékokat a gyerekekhez.
A globalizáció hatására ezek a hagyományok egyre inkább keveredtek, ezek a karakterek folyamatosan hatottak egymásra, így kialakult egy „univerzális” Mikulás-kép. Mára már az ijesztő, büntetőelemek javarészt kikoptak a szokásainkból (maximum egy virgács erejéig érhető tetten a cipőcskékben), másfajta pedagógia lépett érvénybe: a rossz gyerek már nem büntetést érdemel, hanem segítséget abban, hogy energiáit jó célra fordítsa. Ez a fejlődés a Mikulás-történetek modern átalakulását is jelzi: a félelemkeltő elemektől a játékos csintalanság felé mozdultunk el.
William Joyce Nicholas St. North and the Battle of the Nightmare King című könyve 2011-ben jelent meg a The Guardians-sorozat első részeként. Egészen más szemszögből közelíti meg a rosszalkodás témáját, a történet főhőse, Nicholas St. North kezdetben vakmerő kincsek után kutató bandita, aki karavánokat foszt ki, kiváló kardforgató és gyakran keveredik verekedésbe. A fordulópont akkor következik be, amikor találkozik egy varázslóval, és közösen veszik fel a harcot a sötét erőkkel. North rádöbben, hogy képességeit és kalandvágyó természetét jobb célra is használhatja: a gyermekek védelmére és megajándékozására, így lesz belőle a Mikulás.
Az Elf on the Shelf 2005-ben indult Carol Aebersold és Chanda Bell könyve nyomán. A történet szerint ez a kis manó Santa Claus segítője, aki december elején érkezik a családokhoz. Napközben mozdulatlanul figyeli a gyerekeket, éjszaka viszont visszarepül az Északi-sarkra, hogy jelentést tegyen Santa Clausnak. Amikor reggel visszatér, mindig más helyen bukkannak rá, gyakran mókás csínytevések közepette.
A könyv és a hozzá tartozó manófigura hatalmas trenddé vált, elsőként különösen az angol nyelvű országokban, ahol Santa Claus karácsonykor lepi meg a gyerekeket ajándékokkal, de mára már hazánkban is nagyon népszerű Santa Claus manója.
Bár felénk december 6-án jön a Mikulás, de az advent beköszöntével a hazai közösségimédia-felületeket is ellepték az Elf manók, anyukák ezrei eszelnek ki csintalanságokat gyerekeiknek és osztják meg egymással, például egy közel tízezer fős Facebook-csoportban, de gyakran jelennek meg hasonló tartalmú videók a TikTokon is. Egyelőre nincs egységes narratíva a manók kapcsán, helyenként Santa Claus helyett Jézuska küldöttekként jelennek meg. Előfordul, hogy már a karácsonyfát is ők hozzák, de csak félig díszítik fel és ott lengedeznek vidáman a félkész művükön, amit majd a Jézuska fejez be.
Ez a modern hagyomány a korábbi fenyegető elemeket játékos csínytevéssé alakította át, és a két történet érdekes párhuzamot mutat a rosszalkodás különböző megközelítéseiben. Elf manó ártatlan csínytevéseivel szórakoztatja a gyerekeket, míg Joyce könyvében egy igazi rosszfiú válik a gyermekek védelmezőjévé. Mindkét történet azt sugallja, hogy a csintalanság és a kalandvágy nem feltétlenül negatív tulajdonság – a lényeg az, hogy miként használjuk őket.
