A Millenáris Parkba költözik a könyvfesztivál, a díszvendég Kína lesz

Egyéb


konyvfesztival_(22).jpg
Fotó: Gordon Eszter

(MTI) - A jubileumi könyvfesztivált április 24. és 27. között rendezik meg az új helyszínen. Az eseménynek eddig helyet adó Kongresszusi Központot kinőtte a seregszemle, amely idén már 55 ezer látogatót vonzott - írja a MKKE. Hozzáteszik, hogy a Jövő Háza Kht.-val kötött opciós szerződés értelmében a 2009-es és 2010-es fesztivál is a Millenáris Parkban lesz.
    A megállapodás szerint a kiállítók és szervezők a Csodák Palotájának csarnokán kívül a teljes szabadtéri parkot, a kiállítócsarnokokat és az előadótermeket is igénybe vehetik.
    Így arra is mód nyílik, hogy a könyvfesztivál történetében először tematikus blokkokat alakíthassanak ki - hangsúlyozza a közlés.
    "A Millenáris Park, amely Budapest egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb, s egyúttal legkorszerűbben felszerelt kulturális épületegyüttese, hosszú távra megoldhatja, hogy a legnagyobb hazai nemzetközi könyves eseményt igényes körülmények között bonyolíthassuk le" - indokolja a költözést a szervezet.
    A XV. Budapesti Könyvfesztivál díszvendége Kína lesz, így a közönség jövőre Németország, Oroszország, Spanyolország és Kanada után a kínai kultúrát, könyvkiadást és a kínai alkotókat ismerheti meg.