Milyen volt férfinak lenni a középkorban?
Egyre nagyobb az érdeklődés a középkori vallásos férfiképpel kapcsolatos kutatás iránt, amelyben két akadémikusnak különösen nagy szerepe van. A Huddersfield Egyetem két kutatója, Pat Cullum és Katherine Lewis legutóbb konferenciát szerveztek a témában, ahol a világ összes pontjáról várták a szakembereket, s egy új kezdeményezést is útjára indítottak.
A Püspök szeme a híres Lincoln-katedrálisban található festett üvegről kapta a nevét, a projekt célja pedig az, hogy kétévente konferenciát rendezzenek a témakörben, de indítottak egy két évre szóló ösztöndíjprogramot is.
Cullum és Lewis 12 évvel ezelőtt tette kutatásuk tárgyává az úgynevezett vallásos maszkulinitást, mivel úgy gondolták, hogy a középkori nőképre sokkal nagyobb figyelem hárul. Az azóta eltelt években a munkamódszerek kiforrták magukat, egyre több szakember dolgozik a területen, s egyre több forrás áll rendelkezésre.
A Huddersfield Egyetem által szervezett konferencia tematikája a 6-16. századot ölelte fel, s a katolikus egyházon kívül a zsidóság és az ortodox egyház is terítékre került, de előjöttek olyan témák, mint például Assisi Szent Ferenc és Buddha tevékenységének összehasonlító elemzése.
Az előadások központi témája a papok cölibátusa volt, amellyel kapcsolatban először a 10. században mondta ki a pápaság, hogy a papoknak nőtlenséget kellene fogadniuk, de kétszáz évbe telt, mire az ideát szélesebb körben is elfogadták.
"Számos magyarázat volt rá, kezdve attól, hogy egy papnak Krisztust ? aki maga is nőtlen volt ? kell követnie, valamint hogy egy olyan férfinak, aki szentségeket oszt ki, nem szabad, hogy beszennyezze magát a szexuális cselekedetekkel" ? fejtette ki Cullum. Később az egyház gyakorlati megfontolásokból is a papok önmegtartóztatását hirdette, mivel csak így tudták egyben tartani a vagyonukat, amely egy esetleges házasság esetén tovább aprózódott volna.