Milyen volt Jézus?

Kultpol

 
 
Idén 24. alkalommal rendezik meg jövő hét keddtől azt a háromnapos Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát, amely mára Kelet-Európa legnagyobb biblikus konferenciává nőtte ki magát - értesítette a Szeged24-et a tanácskozás igazgatója. Dr. Benyik György tájékoztatása szerint eddig több mint háromezren voltak kíváncsiak a seregszemlére, melynek előadásásaiból már 21 könyv jelent meg.
 
A konferencia igazgatója arról is beszámolt: tavaly a Vatikán egyik neves tudósáról, Joachim Gnilka professzorról - aki a szegedi konferencia hűséges támogatója - díjat neveztek el, amelyet olyan kutatónak adományoznak, aki a legtöbbet tette a magyarországi biblikum fejlődéséért. Az idén ezt a díjat Farkasfalvy Dénes nyugalmazott apát (Dallas, USA) kapja. A tudós jelenleg XVI. Benedek pápa közeli munkatársa. A szegedi konferencián a hittudósok többek közt azt vizsgálják majd, hogy az újszövetségi iratokon belül hogyan fejlődik a Jézusba vetett hit, és milyen változásokon megy keresztül.
 
Az újszövetségi iratok és a bennük található üzenet történeti hitelét az elmúlt évszázadban számos kritika érte. Mára a Jézus életéről szóló vitairodalom szinte áttekinthetetlen méreteket öltött - tájékoztatott Dr. Benyik György.
Magyarországon hosszú időn át a legnagyobb visszhangot a 19. századi újkatolikus mozgalom egyik vezető alakjának tartott Ernest Renan műve váltotta ki. A vallástörténész több kötetben dolgozta fel az ősegyház és a korai kereszténység történetét. Leghíresebb és legvitatottabb munkája a Jézus élete című műve, amely ötvözete a racionális bibliakritikának és a romantikus pátosznak. Az akkori katolikus egyház Renan Jézus-művét a hit elleni durva támadásnak és historicista modernkedésnek tartotta - írja a Szeged24.
 
Dr. Benyik György beszámolója szerint a 20. században hozott lényeges változást a zsidó Jézus életének kutatása, amelynek első reprezentatív alakja Joseph Klausner volt, aki a '20-as években megjelent könyvében cáfolta, hogy történetileg alaptalan mítosz terméke lenne Jézus alakja. A Názáreti erkölcsi tanítását értékelve pedig úgy tekintett rá, mint hiteles zsidó tanítóra, akinek az élete tragédiába torkollott. A leghíresebb zsidó Jézus-kutatók pedig Jézus zsidó identitását hangsúlyozzák és elfogadják őt mesternek, rabbinak, karizmatikus tanítónak, de nem Isten fiának és Messiásnak.
 
Ezt követően Robert Funk és John Dominic Crossan főleg a sajtónak megfogalmazott állításaikkal 1985-től a történeti Jézussal kapcsolatos vitás kérdéseket sok esetben vulgarizálták és sokakat sokkoló véleményeket is írtak - közölte a biblikus konferencia igazgatója.
 
Dr. Benyik György szerint ezek a szélsőséges vélemények az Újszövetség kulturális hátterének új típusú kutatására sarkalták a szakértőket. Ez a "harmadik szakasz vitában" öltött testet Észak-Amerikában, mely során Jézus személyét és tanítását más vallásalapítókkal vetették egybe.